Szórakozás

Koholák Alexa: A villamoson ülve jöttem rá, szerelmes vagyok Balázsba

Koholák Alexa: A villamoson ülve jöttem rá, szerelmes vagyok Balázsba

A huszonhét éves egri lány már a középiskola után tévéműsorokban szerepelt, legtöbben az Éjjel-Nappal Budapestből ismerik, jelenleg a Csak show és más semmi egyik szereplője. Öt év után otthagyta a sorozatot, helyette mostanában rendhagyó házasságával került reflektorfénybe. Nála két és fél évtizeddel idősebb férje spirituális gyógyító, és tisztánlátó médium, s hármasban, az egyik önkéntesükkel, Évával élnek közös fedél alatt. Interjú.

Balázzsal és Éval érkeztél. Mindenhova együtt jártok?

Mindhárman tagjai vagyunk a Blasius & Agatha Spirituális Tanácsadó Központnak, így nem csoda, hogy együtt mozgunk. Amúgy Éva a stylistom a médiás megjelenéseimnél, kivéve a Csak show és más semmit, ahol Kiss Márk válogatja a ruhákat.

Közös háztartásban élsz a férjeddel és egy másik nővel. Ez poligámia?

Éva és Balázs régóta együtt lakik, én vagyok az újonnan érkező. A központba Évi által kerültem, akkor ő már egy éve a Balázsnál tanult, dolgozott, naponta járt ki hozzá, hogy segítse a munkáját és a központot. Gondolj bele, milyen elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki minden nap kilométereket utazzon Budakesziig, hogy tanulhasson és segíthessen az embereknek.

Az semmi, van, aki Mekkáig meg sem áll egy kis spirituális élményért.

Abszolút jó a hasonlat.

Éva elég vagánynak tűnik. Balázs képes megszelídíteni az ilyen csajokat?

Alapvetően mindenkit, aki hozzánk kerül és kéri. Balázs segít az embereknek abban, hogy elérjék a céljaikat, boldogabbak legyenek, meggyógyuljanak és ha igénylik, akkor megszabadítja az önkénteseket a hibáiktól, a hiányosságaiktól és az egójuktól.

Ez nemcsak képesség, hanem elhivatottság is. Én azért kerestem fel a központot, mert a folyamatos migrénjeim megkeserítették az életem – ami egyébként teljesen megszűnt, mióta Beavatást használok.

Másnapos voltál?

Szemtelen vagy. Gyerekkorom óta migrénes voltam. Az orvosok nem tudtak segíteni. Hetente háromszor súlyosan fájt a fejem. Aztán kaptam Balázstól egy univerzális beavatást és nem fájt többé.

Mi történik egy ilyen pillanatban?

Kívülről úgy néz ki, hogy a kezét a kezemre helyezi, így adva át a gyógyító energiát. Amúgy a beavatásaink energiacsomagok, amiket az emberek lelkére tesznek rá a svájci központban.

Anyukád ágán mongol és kínai vér csörgedezik ereidben, apukád magyar. Milyen vallás szerint neveltek?

Anyukám buddhista volt, apukám keresztény, de otthon nem volt jelentős szerepe a vallásnak, csak annyi, hogy anyu olykor imádkozott, apu nagyobb ünnepeken templomba ment.

És most te is megtaláltad a felekezetedet. Sőt, a párod lett a pap, te pedig a központ First Ladyje.

Sosem tekintenék így magamra. És Balázs nem pap, hanem gyógyító. Segít megtalálni másoknak a helyes utat. Van, akit nem érdekel a beavatás, csak telefonon hívja Balázst, hogy kérdezze meg az univerzumot az életével kapcsolatban erről vagy arról. Ő pedig inga segítségével megkapja a helyes választ.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Együtt is szoktatok ingázni?

Nem megyek el úgy otthonról, hogy ne kérdezzek pár dolgot az univerzumtól.

Ma reggel mire voltál kíváncsi?

Mindig, mindent megkérdezek. Például a mai öltözetemet is így választottam ki.

Az univerzum tanácsolta, hogy fekete lakknadrágot húzz?

Plusz a pulcsit is.

Balázs mindig is bírt különleges képességekkel? Megszületett és járt a magzatvízen?

Nem, régebben ingatlanokkal foglalkozott. Tizenhét éve hagyta ott, azóta a gyógyításnak szenteli az életét.

Jézusnak is hasonló volt az életpályája, csak ő nem egy ingatlanirodát, hanem a édesapja faipari kéziszerszámait hagyta ott. Szerelmes vagy Balázsba?

Fülig.

Ha képes arra, hogy az univerzum segítségével elmulassza a fejfájásodat, lehet, arra is képes, hogy elhitesse veled, hogy szerelmes vagy belé.

Sose manipulálna érzelmekkel, hiszen ütközik az elveivel. Még a kérdésed is sértő.

Melyik volt az a pillanat, amikor beleszerettél?

Ültem a villamoson, egyszer csak felhívtam őt, és csak annyit mondtam: szerelmes vagyok beléd.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Még jó, hogy nem ment mellé a hívás.

Hidd el, nagyon természetes volt. Annyi mondott, hogy jól van így, mindenkinek kellenek szoros kapcsolatok, de nem vette komolyan  a vallomásom, és letette a telefon.

Lehet, aznap te voltál az ötödik, aki ezzel hívta.

Remélem, nem. Sokáig nem volt köztünk semmi, mivel ő tartotta magát az elveihez. De szerencsére az önkéntesek jól fogadták a hírt. Nagy a felelősség rajtunk, mert komoly dolgokkal foglalkozunk. Néha olyan sorosokkal találkozunk, amitől elszorul a szívem és sokat sírok. De amúgy is sokat sírok. Most is egy kicsit bekönnyeztem a témától.

Akkor te az a csaj vagy, akinél nem a gyémántékszer a komoly tétel, hanem a százas zsepi.

Ezt posztolni fogom!

Tiéd.

Már suliban is sokat sírtam, mert sokat bántottak a külsőm miatt.

Mi volt a bajuk?

Erre a mondókára emlékszem legjobban: „Japán és kínai elmentek fingani…”

Ennyire kiborultál a feltételezésen, hogy japánokkal barátkozol?

Nyilván nem azon.

Azért az élet téged igazolt. Pár év elteltével indultál a Face of Asia szépségversenyen és A címlaplány című realityben is erős volt a jelenléted.

A Face of Asiát sajnos nem nekem találták ki, fogalmam sincs, hogy milyen tétje lehetett a dolognak, mert nem vettem igazán komolyan.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Az ázsiai szépségversenyen a világbéke helyett világuralmat kellett mondani?

Azért vannak szar vicceid.

És még azzal is készültem, hogy te lehetsz Magyarország számára a tatárjárás járulékos nyeresége.

Ez viszont tetszik.

Friss hír, hogy úgy döntöttél, kiveteted a mellimplantátumaidat, mert mostantól kizárólag természetes dolgokkal élsz.

Igaz a hír, januárban megválok tőlük.

Felajánlható jótékony célra? Például kisgyerekeknek szilikonos úszószemüveget készíthetnének belőlük.

Nem tudom, nem hiszem, hogy ezzel érdemes lenne foglalkozni.

Balázs biztosan örül az akciódnak.

Azt mondta, neki így is tetszem és nincs rá szükségem, hogy kivetessem. Régen azt gondoltam, csak úgy juthatok előre az életben, ha mutogatom magam, csak hát nem voltak hozzá melleim. Őszintén bevallom, utáltam is őket. Most sokkal komolyabb dolgokkal foglalkozom, és abszolút nem illenek hozzám.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Olvasói sztorik