hódmezővásárhely

Vásárhely után nemrég Szegeden is megnyitott a kimondottan pörköltekkel foglalkozó üzlet: a magyaros ételek szerelmesei marhából, birkából, sertésből, zúzából és pacalból készült ételek közül választhatnak, időszakosan pedig igazi különlegességeket is kóstolhatnak.
2013. 07. 18. 19:10
Rozsa-Sandor-II(210x140)(1).jpg (rózsa sándor)
Rózsa Sándor évtizedeken át az Alföld egyik legrettegettebb bűnözője volt, mégis hősként, a szegények védelmezőjeként, egyszersmind a magyar virtus megtestesítőjeként vonult be a kultúrtörténetbe. Köztörvényes bűnöző volt, rabló és hidegvérű gyilkos, mégis népköltemények, szépirodalmi művek, filmek őrzik emlékét. De ki van a legenda mögött valójában?
2013. 07. 15. 14:20
risztov éva (risztov éva, )
Risztov Éva, Gyurta Dániel és Gyurta Gergely Hódmezővásárhelyen kezdte meg a világbajnoki felkészülést, ám a múlt héten Risztov Éva itthagyta a fiúkat és visszautazott Debrecenbe – tudta meg a Telekom Sporthír Szolgálat.
2013. 07. 09. 09:48
Hagyományőrző programokkal, íjászversennyel, történelmi előadásokkal és a hód-tavi csata egy részletének újrajátszásával emlékeznek meg IV. László királyról, az Árpád-házi uralkodó 1282-es, kunok felett aratott győzelméről.
2013. 07. 08. 11:21
Olvasói sztorik