Szórakozás

Kevesellhette a segédmunkás bért

Segédmunkásként jött Hódmezővásárhelyre az az áporkai férfi, akit most a rendőrség három betörés elkövetésével gyanúsít.

Egy építési vállalkozó segédmunkásaként dolgozott Hódmezővásárhelyen az az áporkai férfi, aki a vásárhelyi rendőrök gyanúja szerint három betörést is elkövetett, itt tartózkodása alatt. Az egyenruhások szerint a 35 éves Pest megyei férfi két Móricz Zsigmond és egy Nap utcai házba ment be a közelmúltban, ahonnan ékszereket illetve készpénzt vitt magával.

A vásárhelyi nyomozók a szerdai nap folyamán egy hevesi építkezésen fogták el a férfit. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. A rendőrök vizsgálják, hogy a gyanúsított további bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik