hódmezővásárhely

Fölszállott a páva (Fölszállott a páva)
A vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban rendezik július 6-án a Fölszállott a páva dél-alföldi válogatóját. A régiós selejtezőn 37 néptáncos, népdalénekes, népzenész előadó és formáció méri össze tudását.
2013. 07. 04. 08:21
Szent-Jobb-emlektabla-II(960x640).jpg (szent jobb, hódmezővásárhely, )
A Szent Jobb 75 évvel ezelőtti országjárására, illetve ittjártára emlékeznek Vásárhelyen június 27-én, és 29-én.
2013. 06. 24. 14:54
BFMK - program (bfmk, szabadtéri színpad, színpad, program, hódmezővásárhely)
A hosszúra nyúlt múzeumi éjszaka ellenére ma is sokan voltak a Szent Iván Napi Mulatságok programjain. A zárónap délelőttjén a táncé, délután a nótazenéé volt a főszerep.
2013. 06. 23. 16:33
Strandolo-(Hodmezovasarhely)(960x640).jpg (strandoló, strand, víz, medence, fürdő, )
Bárki ingyen strandolhatott ma Hódmezővásárhelyen a Magyar Úszás Napja elnevezésű országos programsorozat keretében rendezett sportnapon. Az esemény egybeesett a Gyarmati Dezső Sportuszoda fennállásának 10. évfordulójával.
2013. 06. 22. 19:44
Egy vásárhelyi férfi az egész napos iszogatás után úgy döntött, virágot visz volt feleségének. A rendőrök tetten érték. A nyomozás lezárultával a vádemelést javasoltak ellene.
2013. 06. 21. 11:48
Olvasói sztorik