Belföld

Hódmezővásárhely lesz a roadshow dél-alföldi állomása

A NAKVI augusztus 3-tól hat állomásos országjáró roadshow-t indított, amely a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával megvalósult, mintegy 3000 milliárd forintos fejlesztéseket mutatja be. Az egész napos programokkal tarkított napok egyik dél-alföldi állomása Vásárhely lesz.

A 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési ciklusban mintegy 1300 milliárd forint forrás áll Magyarország rendelkezésére agrár- és vidékfejlesztési célokra. Az összeg 90 százalékát már lekötötték – így a ciklus végéig várhatóan nem marad elköltetlen forrás –, s ezek együttesen csaknem 3000 milliárd forint értékű fejlesztést tesznek lehetővé.

Az első, nagykanizsai rendezvényt követően Szekszárdon jártak, de Hódmezővásárhely, Kisújszállás, Hatvan, Kunszentmiklós és Sárbogárd is otthont ad az eseménysorozatnak. Szeptember végén, Budapesten, a Magyar Vidék Napja rendezvénnyel zárul a program sikereit bemutató roadshow.

A pályázati források a vidék értékeinek megőrzését és továbbadását szolgálják, s az augusztus 3-án, Nagykanizsán induló országos Virágzó Vidékünk Roadshow ezekre az értékekre, eredményekre hívta fel a figyelmet, de a szakmai eredmények bemutatása mellett szórakoztató programokkal is készültek a szervezők. Nagykanizsán többek között fellépett a 2011-es X-Faktor győztes, Kocsis Tibor.

Hódmezővásárhely szeptember 14-én ad otthont a rendezvénynek, de pontos programok még nincsenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik