A G-8 értekezlete megtette az elsô lépéseket a Washingtont hagyományos szövetségeseivel szembefordító bizalmi válság enyhítésére. Bush elnök viselkedése azonban jelezte, hogy Amerika egyenlôbb az egyenlôk közt.
Milyen hívószavakkal írható le mindaz, ami mostanság a design területén történik? Rovatunkban az elmúlt hetekben erre próbáltunk választ adni. Sorozatunk jelen összeállítással zárul.
Júniusban megszülethet a földgázpiac liberalizációját lehetővé tevő gáztörvény, miközben a villamosenergia-törvény öt hónap tapasztalatai alapján korrekciókra szorul. Rövid távon egyik "liberótól" sem remélnek árcsökkenést az energiapiaci szakértők, sőt. Az emelkedés mértéke meghaladhatja az inflációt.
Akár a befektetés ötszörösén szállhatnak ki a Brau Hungáriából a szerencsésebb részvényesek. A konkrétum azonban kevés: a céget felvásárló Heineken és a hatóságok egyaránt szűkszavúak.
A hazai mobilpiac telítődésével a szolgáltatók a fogyasztókért zajló harcban a magyar piacon ritkán használt eszközt, az összehasonlító reklámot is bevetik.
A „hallgatni arany" elvét követik egyelôre az unió munkájába aktív megfigyelôként bekapcsolódott magyar politikusok. A kibôvülô kör működési zavarai így is szembetűnnek.
A világgazdasági recesszió hatása ellenére jó évet zárt a magyar bankszektor. A húzóágazat a lakossági hitelezés volt, ezen belül is a lakáskölcsönök vitték el a pálmát.
Megmozdult a balatoni piac: miközben a külföldi tulajdonosok áron alul is szabadulni igyekeznek ingatlanjaiktól, hazai vállalkozók üzleti lehetőséget "szimatolnak" a tó partján.
Az utasok csökkenő száma ellenére sem számítanak látványos csődökre az idén a turisztikai piac képviselői, köszönhetően a szabályozás többszöri szigorításának.
A marsrepülő modellje. A prototípus 2007-re készül el. Eddig is számos technikai újdonság segítette a Mars felderítését, ám ezek az űrkutatók arzenáljában már megszokottnak számítanak. A távcsövek, hernyótalpas felderítők, terepjárók és űrszondák után most újabb eszközzel bővült a fegyvertár: az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA repülőgépet szándékozik a Vörös Bolygóra küldeni. A hivatal már két [...]
Móri Ezerjó 2001, Bozóky pincészet A középhegységet kettészelő Móri árok keleti felén a Vértes, nyugati partján a Bakony emelkedik, borászkodásra csak a Vértes déli-délnyugati lankái alkalmasak. A hajdan a völgyben, az őskori folyómederben itt felvonuló török embert és szőlőt kipusztított, a borvidéket a betelepülő bajorok és kapucinusok élesztették újjá, ők telepítették be az ezerjót is. [...]
A pénz filozófiája “csakis a gazdaság-tudományon innen vagy túl találhatja meg helyét” – írta évszázada megjelent monográfiájában Georg Simmel. A német bölcselő szemében érték és metafora volt a pénz. Az elképzelhető legelvontabb értéket látta benne. Vizsgálódását ezért ajánlotta az idézett módon – filozófiai szempontból, innen és túl a gazdaságtanon, egyetemes értékek felől közelítve. Simmel több [...]
Több mint százesztendős cég tulajdonosa Babós Gábor, igaz, a tíz-tizenkét évvel ezelőtt feltámasztott családi vállalkozásnak szinte mindent elölről kellett kezdenie.
Bár a robotok gyártásában élen járó japán cégek az utóbbi időben tucatnyi humanoiddal, vagy legalábbis az ember legjobb barátait utánzó géppel jelentek meg a piacon, azért az “állatszabásútól” jócskán eltérő modellek fejlesztésével sem hagytak fel. Így az áprilisban megrendezett jokohamai Robodex kiállításon az androidok mellett sikeresen debütált a Seiko Epson által teremtett, semmilyen élőlényhez nem [...]
A korábban háttértevékenységnek tekintett nyomtatástól a cégek mind többet várnak: a költségcsökkentés mellett az ügyfelek jobb kiszolgálásának, a személyes marketingnek is eszköze lehet.
Az Egyesült Államok a terrorizmustól tartva egyre több akadályt gördít az országban tanulni szándékozók útjába. Ezt azonban saját tudományos élete is megsínyli.
Püspökkert, Budapest Már nem őrizzük kollektív emlékezetünk díszhelyén a zöld fémasztalos, kockás abroszos, kis Duna-parti csónakházas romantikát, de szerencsére a város újra felfedezte a kerthelyiségeket. Igaz, túrós csusza helyett steakeket eszünk, hosszúlépések helyett orgazmus koktélt iszunk. És persze, Beamter Bubi és Hollós Ilona dalai helyett acid-jazz moraja felesel a tücskök és kabócák kórusára. Hogy mi [...]
A nagy port kavart év eleji – s azóta már-már hőseposszá stilizálódó – spekulációs rohamról közölt eddig hétpecsétes titokként kezelt számokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Eszerint a viharos január 15-16-i napokon, amikor a sáv erős szélén intervencióra kényszerült a jegybank, az első nap 908 millió eurót vett 213 milliárd forintért, a másodikon pedig 4 [...]