Hetilap: Lapszámok

A rosszindulatú szoftverek mellett az sms-ek és a bluetoothos visszaélések is megkeseríthetik a mobiltelefont használók életét.
2004. 09. 02. 08:00
Lengyel László azok közé a módfelett széles műveltségű és tájékozottságú, valamint élvezetes stílusú ritka szerzők közé tartozik, akik mindent tudnak választott témájukról. Sőt annál valamivel többet is. Erről tanúskodik legújabb Szorongás és remény című könyve, műfaját tekintve tudományos esszé, némi publicisztikával vegyítve. Erre a művére is jellemző, hogy bőségesen adagolt történelmi, irodalmi, politikai hivatkozásai, példái, [...]
2004. 09. 02. 08:00
A versenyképes és a ráfizetéses tevékenységeket szétválasztva „jó" és „rossz" társaságra bontották a Bábolna Rt.-t.
2004. 09. 02. 08:00
Stagnál az utazási piac, s ez fokozza az árversenyt. Bár az Eurotours is ennek áldozata lett, külföldi irodánál foglalva akár 10 százalékkal is olcsóbban utazhatunk.
2004. 09. 02. 08:00
Előadás a dóm előtt. Garantált siker. Nem vagyok tipikus látogató a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Akkor ugyanis nem először járnék a fesztiválon, hanem tizenhatodszor. Volna három gyerekem, jó néhány szobám, harminc évvel több a vállamon, húsz karáttal több a gyűrűmön. Ha átlagos látogató lennék, házastársammal egy hetet töltenék el Salzburgban, de csak a fesztivál kedvéért, s [...]
2004. 09. 02. 08:00
A politikai bizonytalanság alig változtatott az ország befektetői megítélésén.
2004. 09. 02. 08:00
feltűnően hiányoznak az amerikaiak – fogalmazta meg önkritikusan a The New YorkTimes az athéni olimpia talán fő tanulságát. Furcsa paradoxon, hogy a látszólag egyre szigorúbb és valójában egyre drágább ellenőrzések korában mind kevesebben hisznek a játékok tisztaságában. Annál többen a gazdagabb országok fejlettebb laboratóriumainak eredményességében. A doppingolás megítélésén ez nem változtat, a lebukott bűnösöket keményen [...]
2004. 09. 02. 08:00
Eddig ismeretlen jelenséget fedeztek fel amerikai biológusok: a sejtek hangját sikerült rögzíteniük. Az eredmény új diagnosztikai eljárások kifejlesztését valószínűsíti. A Los Angeles-i University of California kutatói atomerő mikroszkóppal végzett kísérleteik során figyeltek fel a sejténekre. A parány felszínét a lemezjátszó tűjéhez hasonlóan letapogató eszközzel a sejtek mozgását próbálták vizsgálni, ám a megfigyelések közben ritmikus rezgéseket [...]
2004. 09. 02. 08:00
Folynak a koalíciós egyeztetések az új kormányprogram prioritásairól. Az MSZP újabb jóléti intézkedéseket tervezne, az SZDSZ a túlköltekezés ellen van.
2004. 09. 02. 08:00
Egyre nagyobb lett a különbség a politikai kampányok vezérelte legutóbbi három évben a nemzetgazdaság termelékenysége és a reálkeresetek növekedési üteme között: 2001–2003-ban összességében 32 százalékkal nőttek a reálkeresetek a termelékenység 6 százalékos bővülésével szemben, jókora versenyképesség-romlást idézve elő. PETSCHNIG MÁRIA ZITA, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa KÜSZÖB ALATT. Az idei kiigazítás lényeges eleme a szigorú jövedelempolitika, [...]
2004. 09. 02. 08:00
közül kellett miniszterelnököt választaniuk a szocialistáknak. Az elnökség és a frakció ellenkező akarata ellenére az MSZP rendkívüli kongresszusa végül Gyurcsány mellett tette le a voksot. Ezzel a szocialisták a radikális változásra szavaztak a folyamatossággal, illetve az üzletszerű dinamizmusra a bürokratikus igazgatással szemben. A párt történetét ismerve szokatlan választás, ami „nem jöhetett volna létre” az MSZP [...]
2004. 09. 02. 08:00
Ha előző számunkban az esküvői ruhákról értekeztünk, magától értetődő, hogy ezúttal a kismama divatról kell néhány szót ejtenünk. E szegmens éppúgy különféle irányzatok „csatatere”, mint a hétköznapi, vagy éppen az alkalmi viseleteké. Ami egyértelműen leszűrhető, az a sokszor előnytelen és aránytalan gömbölyded formák széppé varázsolásának igyekezete – leegyszerűsítve, a kismama divat napjainkban inkább szexis, mint [...]
2004. 09. 02. 08:00
Egy jövőre debütáló modelljétől új piaci szegmens megteremtését reméli a Mercedes.
2004. 09. 02. 08:00
Nem csak Wagner Richárd élt és komponált vezérmotívumainak bűvkörében, hétköznapi életünk is tele van vezérlő motívumokkal. Szellemi vonzódásoktól a reggeli fürdőszoba-rituáléig. És persze itt vannak az étkezési szokások, a kacsazsíros friss kenyértől a homárig; ezen a téren nálam végtelen a skála, hiszen nem tudnék olyan ételt említeni, melyről azt mondanám, hogy eleve nem szeretem. Szerintem [...]
2004. 09. 02. 08:00
Még az olimpiai játékok utolsó napjaiban is fél áron kínálgatták a jegyeket az athéni Akropolisz alatt, a Plaka negyed árusai. A szuvenír boltjairól és tavernáiról híres városrészt este ellepő olimpiai turisták persze nem azokat a jegyeket vehették meg ilyen olcsón, amelyekre vágytak. A vonzó ajánlatok többnyire a kevésbé népszerű sportágak helyosztó meccseire szóltak, a vízilabda [...]
2004. 09. 02. 08:00
Bauxitból készítenek üveget amerikai vegyészek: az alumíniumgyártáshoz nélkülözhetetlen fémoxidból a drágakövekhez hasonló minőségű üveget sikerült előállítaniuk. Bár már régóta ismert, hogy a porszerű alumíniumoxid az úgynevezett ritka földfémekkel – ilyen például a niobium, vagy az ittrium – reakcióba lépve üveget képez, ám csak akkor, ha ezen anyagok több ezer fokosra melegített, vagy a föld felszínén [...]
2004. 09. 02. 08:00
Könnyebben juthat új ingatlanhoz az, aki beszámíttatja régi lakásának értékét. A konstrukció kockázatmentes, de drága.
2004. 09. 02. 08:00
Levédhető-e a dupla kattintás ötlete, vagy az elektronikus bevásárlásé Európában? És ha igen, vajon ez segíti vagy hátráltatja az európai szoftverfejlesztőket? Nagyjából ezekről a kérdésekről folyik a számítógéppel megvalósított találmányokhoz – szoftverekhez – kötődő uniós direktíva kidolgozását kísérő vita, amelyet a hazai informatikai szakma is élénken figyel. Bár a szoftverszabadalom fogalmát nehéz meghatározni, abban egyetértenek [...]
2004. 09. 02. 08:00
Sok kisbefektetőt kizártak a Google-részvény jegyzéséből, ám a szerencsések jól jártak.
2004. 09. 02. 08:00
Kihasználva az állami nyomdák elkényelmesedését, 18 év alatt az ország egyik legkorszerűbb nyomdáját építette fel Szentendrei Zoltán.
2004. 09. 02. 08:00
Olvasói sztorik