Gazdaság

Türelem

A politikai bizonytalanság alig változtatott az ország befektetői megítélésén.

Valutánk árfolyamát csak néhány órára tudták megingatni a Medgyessy Péter bukásáról szóló hírek. A forint kurzusa a hét elején a pénzügyminiszter esetleges távozásáról szóló pletykákra sem reagált. Pedig Draskovics Tibor személyét az elemzők többsége kulcsfontosságúnak tartja. Ahhoz képest, hogy bő fél évvel ezelőtt a piaci szereplők jelentős része jókora távolságtartással fogadta László Csaba utódját, mára szinte egy személyben az eddigi gazdaságpolitika folytatódásának zálogaként tekintenek rá. A piac szemében ő a kasszakulcs őre, aki semmiképpen sem hagyja, hogy a konvergencia program fellazuljon, s elkezdődjön az osztogatás.


Türelem 1

Draskovics kulcsszereplő marad?

„Elvileg a kormányzati ciklus második fele az osztogató periódus, nálunk azonban ez az elmúlt években másként alakult” – mondja Forián Szabó Gergely, a CA IB Alapkezelő Rt. elemzője. Már az első évben megkezdődött a költségvetési túlköltekezés, s csak az idén húzták meg a nadrágszíjat. A kulcskérdés tehát most az, mennyire puhul fel a 2005-ös költségvetés, és mi lesz az államháztartás hiányával. A szakértő szerint a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy enyhén optimista büdzsével rukkol majd elő a Pénzügyminisztérium, az idei, a tárcát leszámítva mindenki által tarthatatlannak ítélt 4,6 százalékos hiányterv pedig áttolódik jövőre.

STABIL FORINT. Erre azonban a piacok már számítanak. Az augusztus közepi szintekkel összevetve a forint helyzete szinte változatlan, a bizonytalanság a közép- és hosszú távú kötvények enyhe hozamemelkedésben mérhető le. „A bizonytalanság elhúzódása egyértelműen negatívan hatna a piacokra, jelenleg azonban úgy tűnik, a befektetők nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget a kormányfőváltásnak” – véli Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője. Amíg nincs rendkívüli helyzet, a magas kamatszint spekulatív tőkét vonzó ereje biztosítja a forint erős helyzetét. Az év végéig az elemző már csak 50 pontos vágásra számít, október előtt pedig egyáltalán nem várható kamatváltozás.

A rendszerváltozás óta most először fordul elő, hogy egy magyar miniszterelnök nem tölti ki a mandátumát. Ezzel elveszett egy olyan illúzió, hogy a politikai helyzet Magyarországon stabilabb, mint szomszédainál. Ez indokolhatja azt, hogy a régió piacait figyelő londoni elemzők a hazai szakembereknél pesszimistább forgatókönyvet festenek, és reális kimenetelnek tartják a forint gyengülését a következő hetekben. A kis forgalmú forintpiacon egy-két nagyobb szereplő eladásai is láncreakciót tudnak kiváltani. A JP Morgan londoni befektetési csoport elemzői szerint az új kormány megalakulásáig tartó „egy vagy két hónap túl hosszú idő ahhoz, hogy a piac addig visszatartsa lélegzetét”. Szerintük „markánsan erősödött” a magyar adósi besorolás rontásának kockázata.

NEM A SZEMÉLY SZÁMÍT. Forián Szabó Gergely szerint jó esély van arra, hogy ha szeptember végén, október elején feláll az új kormány, és Draskovics marad a pénzügyminiszter, akkor az állampapír-piaci hozamok a bizonytalansági felárral csökkenni fognak. Ehhez a szakértő szerint Draskovics személye sem létfontosságú; ha esetleges távozásával egyidejűleg olyan utódot jelentenek be, akit a piac elfogad, akár pozitív reakció sem kizárt. A pénzügyminiszter személye a következő napokban valószínűleg a piac figyelmének középpontjában marad, középtávon azonban már nem az számít, hogy ki a miniszter, hanem, hogy milyen munkát végez. Egyelőre úgy tűnik, a leendő kormányfő, Gyurcsány Ferenc pontosan tisztában van azzal, hogy a piacok lélegzetvisszafojtva figyelik a költségvetési szigor felpuhulására utaló jeleket, így aztán miniszterelnök-jelöltként az egyik legelső mondata úgy szólt, hogy változatlan marad a gazdaságpolitika. Bizonyára ő és tanácsadói is sokszor hallották az elmúlt két évben azt a bölcsességet, hogy a piac bizalmát percek alatt el lehet játszani, visszanyerni viszont sokszor évekbe telik. Sőt, mindezt meg is tapasztalhatták. Könnyen előre jelezhető, hogy mi várható, ha mégis beindulna az osztogatás: csökkenő forintárfolyam, a konvergencia-befektetők távozása, zuhanó kötvénypiac, megugró deficit, kamatemelések. Végső soron az euróövezethez való csatlakozásunk kerülne veszélybe.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.