Nem jobban, mint eddig, hanem mást – mutatott utat a miniszterelnök ez év február elején, a szocialista frakció idénynyitó ülésén. Pontosan nem tudhatjuk, de nyilvánvaló: a „más” a gazdasági ésszerűség előtérbe helyezését jelenthette, jobban mondva a fenntartható fejlődés követelményeinek érvényesítését az addigi osztogatósdival szemben. Új pénzügyminisztert nevezett ki, a kincstár azóta is szigorú őrének – egyszersmind a befektetői bizalom fő ébren tartójának – bizonyuló Draskovics Tibor személyében. Csakhogy már túl késő volt, és – utólag legalábbis így tetszik – voltaképpen a fordulat halogatása okozta Medgyessy bukását. 
LÁTSZATINTÉZKEDÉSEK. Népszerű intézkedéseket könnyű hamar nyélbe ütni, a költségvetés normalizálása viszont időigényes játék. Mutatja ezt a Draskovics-csomag lassú kifutása is: az év elején meghirdetett 180 milliárdos drasztikus lefaragás ellenére az államháztartás hiánya még az év közepén is rekordméreteket ölt. A tárca az év második felére ígéri, hogy a lépések hatni fognak. De ha így lesz, akkor is csak túlnyomórészt látszatintézkedésekről – az idei évre betervezett kiadások elodázásáról – van szó, és a stabilizálás további erőfeszítéseket igényel. A jövő évi büdzsében további 200 milliárddal lefaragják a minisztériumi fejlesztések, programok – az idén már egyszer alaposan megkurtított – kereteit. Államháztartási szinten a kiadások reálértékének további 0,5–1,0 százalékos visszafogására kell számítani, ám – az eddig közölt adatokból kivehetően – ez is úgy érhető el, hogy ugyancsak 0,5–1,0 százalékkal megnövelik az adóterheket (Figyelő, 2004/33. szám).
A kormánypártoknak, mindenekelőtt a szocialistáknak, rá kellett döbbenniük: a kényszerű spórolás – a húzd meg, ereszd meg kettőséből a húzd meg – egészen a 2006-os parlamenti választásig elhúzódhat. Akkor pedig csak nem állhatnak ki a választók elé azzal, hogy nézzék csak, emberek, milyen szépen javul az államháztartás pozíciója, amely nagy részben épp a korábbi nyakló nélküli költekezés miatt billent meg. Valamit fel kellett volna még mutatni, de hogy mit, abban Medgyessy tanácstalannak bizonyult. A piszkos munkát Draskovicsra hagyta (legalábbis a külvilágnak mutatott szereposztás szerint), s furamód éppen a fiskális szigor képviseletével tett szert különös respektusra a pénzügyminiszter, aki mögött persze valójában ott állt a főnök.
Üzleti várakozások
BAJNAI GORDON, a Wallis Rt. vezérigazgatója: „Az új kormány legfontosabb rövid távú teendője, hogy megnyugtassa a gazdaság szereplőit, így józan fiskális politikát fog folytatni. Ehhez pedig az kell, hogy a jövő évi költségvetés prioritásait a miniszterelnök-jelölt világosan megfogalmazza, és határozottan kommunikálja. Középtávon a vállalkozói szféra legfontosabb elvárása az alakuló kormány gazdaságpolitikájával szemben a vállalkozóbarát megközelítésen túl – adócsökkentés, közkiadások mérséklése, befektetésbarát kamatszint elérésének ösztönzése – az, hogy a különböző gazdasági alrendszereket összehangoló, konzisztens gazdasági program és szabályozás szülessen.”
PARRAGH LÁSZLÓ, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke: „Eddig minden pénzügyminiszter adócsökkentést ígért, de a költségvetés éhsége folyamatosan megakadályozta az ígéretek teljesülését. Bizonyos területeken ugyan enyhültek az adók, de ezt általában mindig kompenzálta, sőt túlkompenzálta a költségek növekedése más területeken. Az adómérséklésnek tehát feltétele, hogy az új kormányzat képes legyen tartósan lefaragni az államháztartás kiadásait. Ezt elsősorban mérhető és ellenőrizhető költségű államigazgatás megteremtésével lehetne elérni.”
SZAXON ATTILA, a bábolnai IKR Rt. vezérigazgatója: „Az új kormányfőnek az agrárgazdasággal már nem lesz nehéz dolga, az EU-csatlakozás után ugyanis a mezőgazdaságban a szabályozási feladatok nagy részét Brüsszelben végzik el. Mindazonáltal levélben kívánjuk megkeresni az új miniszterelnököt, hogy mielőbb ráirányítsuk a figyelmét az agrárgazdaság stratégiai feladataira. A mezőgazdasági termelői szektor ugyanis két részre szakadt. A kistermelők kevés kivétellel képtelenek versenyképesen gazdálkodni, egyenletes csúcsminőséget előállítani, így az ő sorsukat támogatással és szociális alapon kell rendezni. Az egyenletes, kiváló minőséget nyújtó nagy agrárvállalkozásoknak pedig, mint amilyen az IKR is, teret kell adni, támogatni kell a fejlődésüket, hogy uniós versenyképességük tovább javuljon.”
FELCSUTI PÉTER, a Raiffeisen Bank Rt. vezérigazgatója: „Több oknál fogva is elég hálátlan feladat a miniszterelnök-jelölt lehetőségeiről, a vele szemben támasztható elvárásokról, az új kormány tevékenységéhez fűződő reményekről értekezni. Először is a körülmények: a kormány mozgástere erőteljesen behatárolt nem utolsósorban elődje döntéseinek következtében. A külső és belső egyensúly helyreállításának kényszere nem sok választást enged. Másodszor az idő: bő 18 hónap van hátra a választásokig, a szűkre szabott idő szorításában és a választási vereségtől fenyegetve nehéz jó (s értelemszerűen konfliktusvállalással együtt járó) döntéseket hozni. Harmadszor a hátország: a kormányfő-jelölt imponáló többséggel nyerte el pártja bizalmát, ami vélhetően inkább a regnáló pártelit elleni tiltakozásnak, mint a jelölt iránti bizalomnak tekinthető. Ez pedig gyorsan elpárolog, ha a közvélemény-kutatások továbbra is azt mutatják majd, hogy folytatódik a nagyobbik kormánypárt vesszőfutása. Negyedszer az ellenzék, amely saját érdekeit igen sikeresen szolgálva kényszerítette folyamatos hibázásra az előző kormányt, nyilván ugyanerre törekszik eztán is. Ilyen körülmények között felértékelődik a szimbolikus politizálás, a kommunikáció, a stílus, a személyiség jelentősége. Helyes lenne, ha ezzel párosulva az új kormányfő és csapata – sokkal inkább, mint az előző – képes lenne súlypont-képzésre, azaz meghatározna néhány fontos területet, ahol érdemes, és lehet is előrehaladni viszonylag kis konfliktusok árán, s ezeken a területeken aztán gőzerővel haladna is előre.”
HEGEDűS PÉTER, a magyarországi American Chamber of Commerce elnöke: „A magyar köztisztviselői állomány jóval meghaladja az európai átlagot. Míg Nyugat-Európában egy hasonló méretű országnak mindössze 500–600 ezer köztisztviselője van, hazánkban a számuk a 830 ezret is meghaladja. Reményeink szerint a miniszterelnök-jelölt, üzleti hátteréhez híven, az ország gazdaságát a biznisz világában megszokott költségcsökkentő módszerekkel fogja felélénkíteni.”
A végkifejlet ismert: fantáziátlan látszat-kormányátalakítás, amely nem állt egyébből, mint presztízs-intézkedésből (elfogadta Gyurcsány Ferenc lemondását, aki először pendítette meg a bizalmi kérdést, legalábbis kettejük meghitt viszonyában), továbbá abból, hogy gesztusokat tett a mérvadó MSZP-s köröknek (Szekeres Imre és Baráth Etele államtitkárok miniszterré való kinevezése). Ez utóbbi kategóriába sorolható Csillag István menesztésének bejelentése is, hiszen a liberális gazdasági minisztert és főként az általa felügyelt sztrádaépítést gyanakvással szemlélték a baloldali (és nem különben a jobboldali) körök. Medgyessy stratégaként rosszul mérte föl a helyzetét: ultimátummal, lemondása kilátásba helyezésével akarta sarokba szorítani a liberálisokat, ám váratlanul az MSZP vezetői, a még pártelnökként funkcionáló Kováccsal az élen, kapva kaptak az alkalmon, és a kisebbik kormánypárttal szövetkezve, szaván fogták a miniszterelnököt. (Az már más lapra tartozik, hogy az MSZP-s elnökség is elszámította magát, és végül emberük, Kiss Péter kancelláriaminiszter helyett Gyurcsány lett a miniszterelnök-jelölt.)
Nehéz egyszerre taktikusnak és hitelesnek lenni, hezitálni és határozottnak mutatkozni, népszerűségre törni és megszorításokkal visszavenni. Ám ismerjük el: Medgyessy az év elejétől „mást” kezdett el csinálni a gazdaságpolitikában, mint addig. Immár csakugyan komolyan kellett vennie az államháztartás stabilizálását.
KETTÔS KÉNYSZER. Kétféle kényszer szorította erre. A forintárfolyam tavalyi ingadozásai, a balfogásnak bizonyult év közepi mesterséges leértékelés (árfolyamsáv-eltolás), a külső és belső egyensúlyzavarok miatt tetemesen megemelkedő kamatszint igencsak megrázta a gazdaságot, és még félelmetesebb lenne, ha ezek a kilengések megismétlődnének. Így létkérdéssé vált a gazdaságpolitika hitelessége, azt pedig a könnyen számon kérhető költségvetési egyenleg alakulásán lehet leginkább lemérni. Az államháztartás hiányának ominózus mértéke, a GDP-hez viszonyított 4,6 százalék, amit Draskovics hivatalba lépésekor tűzött ki célul az idei évre (felülírva a költségvetési törvényben elfogadott 3,8 százalékot), ha tetszett, ha nem, a gazdaságpolitika központi irányszámává vált. Másrészt, ami ezzel összefügg: a kormány májusban megváltoztatta az euró bevezetésének 2003 nyarán, különösebb meggyőződés nélkül meghirdetett menetrendjét, két évvel, 2008-ról 2010-re tolva ki a célul kitűzött időpontot. Ezzel Medgyessy vastagon engedett a szocialistáknak, akik túlzottnak tartották a hiánylefaragás eredetileg betervezett ütemét. Ám az új menetrend is jelentős, évi 0,5 százalékpontnyi lefaragást követel meg, és ez Brüsszellel és a pénzpiacokkal szemben egyaránt köti a kormányt. A hosszú távú hozamok ettől még magasak, amiből sok elemző azt olvassa ki, hogy a piac nem bízik a 2010-es euró-célkitűzés komolyságában. Ez azonban alighanem elhamarkodott következtetés, hiszen 2010. még messze van. Ami persze másfelől megkönnyíthette Medgyessy hosszú távra kitolt vállalását.
Egyelőre azonban fontosabb a rövid táv, az az említett tény, hogy az államháztartás az év eddig eltelt részében nem tudott saját magával dűlőre jutni. Ez mindinkább erősíti a kételyt, a türelmetlenséget az idei célok teljesítését illetően. A Világgazdaság című lap idézi Járai Zsigmond jegybankelnök a miniszterelnöknek írt augusztus 11-i levelét: „A gazdaság stabilitásáért felelősséget érezve szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a magyar gazdaság az elmúlt időszakban olyan pályára került, amelyen haladva folyamatosan növekszik annak valószínűsége, hogy a tőkepiacok kényszerítik ki annak módosítását”, azaz „ismét felerősödik a forint elleni spekuláció”. A jegybank első embere újabb takarékossági intézkedéseket szorgalmaz, mivel a gazdaság külső finanszírozásának növekedése (a folyó fizetési mérleg romlása) csakis a hazai kereslet visszafogásával fékezhető meg. Ám könnyen meglehet, hogy a fizetési mérleg inkább a vállalatok növekvő beruházásai miatt romlik. Mindenesetre öt nappal a levél postázása után a jegybank fél százalékponttal, 11 százalékra mérsékelte az alapkamatot (Figyelő, 2004/34–35. szám), ami azt mutatja: az MNB-ben egyelőre mégsem tartják olyan nagynak a spekulációs veszélyt.
A gazdaság a Medgyessy-kormány második félidejében a fellendülés jeleit mutatja, elsősorban persze a nyugati élénkülésnek köszönhetően. A gazdasági növekedés üteme felgyorsult, az ipari termelés, a termelékenység, az export kétszámjegyű tempóban gyarapodik, fellendültek az üzleti szektor beruházásai. A tőzsde szárnyal, a BUX – főként az értékét meghatározó legnagyobb cégek jó eredményei miatt – éppen az augusztusi belpolitikai vihar napjaiban lépte át a 12 ezer pontos álomhatárt. Az ellenzék mégis „gazdasági válságról” beszél, vezére, Orbán Viktor Fidesz-elnök egyenesen ezzel magyarázza a kormányválságot.
NINCS VÁLSÁG. Nyilvánvalóan nincs gazdasági válság, ezt a Medgyessy-kormánynak még sikerült idejében kivédenie. Az államadósság annyit emlegetett növekedése megfékezhetőnek bizonyul, GDP-hez viszonyított aránya az ez év végén várható, 59,4 százalékos csúcsról egy év múlva 58, két év múlva 57 százalékra mérséklődhet. És bár az infláció 2004 első felében 7 százalék fölé emelkedett a „hathatós” forgalmiadó-emelések miatt, a kormányzat és a jegybank egyaránt reményt lát arra, hogy csak átmeneti felgyorsulásról van szó, és az áremelkedés jövőre jelentősen, 4,5 százalékra mérséklődhet.
Volt azért néhány terület, amiben a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikája határozottnak bizonyult. Hogy kapásból kettőt említsünk: a privatizáció felgyorsítása és az ország felkészítése az uniós támogatások fogadására. Míg pár hónapja még attól lehetett tartani, hogy nem érkezik be elégséges számú pályázat, és így a magyar költségvetés „nettó befizetővé” válik, mostanra kiderült: az operatív programokra benyújtott és augusztus végéig befogadott 7962 pályázat 433,2 milliárd forintnyi támogatási igényt tartalmaz, ami máris a fele a 2004–2006-os kötelezettségvállalási összegnek.
