A fehér megmentő komplexus vajon micsoda? Például egy olyan amerikai nő, aki képzettség nélkül kezelt afrikai kisgyerekeket, mert az Isten azt mondta neki. Róla mesél a Megmentő komplexus című HBO-dokusorozat.
Október 6-án jelent meg Bernard Cornwell Excalibur-trilógiájából készült A tél királya című sorozat első két része az HBO Max-on, a tízrészes sorozat további részei péntekenként ülteti a tévé (laptop) elé azokat, akik odavannak a történelmi dráma sorozatokért, mint Az utolsó királyság és a múltba helyezett fantasy sorozatokért, a Trónok harcával az élen.
Semmi újonnan megjárt lélektani mélység, adalék, új szemszög, relevancia – csak rémes emberek rémes tettei olyan ködösen elmesélve, hogy az embert a viszketés fogja el. Maxine sorozatkritika.
Keserűen ironikus, hogy a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése éppen a vereséggel ért véget. A szeptember közepén befejeződött, nagyszerű sorozat 2. évada viszont éppen így tudott újat mutatni.
Nekik ugyanis gyakorlatuk van a tarhálásban és abban, hogy kidumálják magukat a meleg helyzetekből. Ez az alapreceptje a közelmúlt egyik legnagyobb amerikai csalási botrányának, amiről a Telemarketingesek című, kiváló dokusorozat mesél.
A megtörtént eseményeken alapuló román thriller lassan építi a feszültséget, de a legnagyobb morális kérdéseket feszegeti a New Yorkba igyekvő kelet-európai fiatalok drámáján keresztül. Északnak, kritika.
Először a fókák szaporodtak el, aztán követték őket a fehér cápák is a massachusettsi Cape Cod strandjain, egy szörfös halála után pedig hatalmas viták robbantak ki a helyi közösségben. Az HBO dokumentumfilmje innen indul, de aztán sokkal mélyebb folyamatokig jut el. Harapás után, kritika.
Az első magyar HBO-reality, A híd felrúg egy sor szabályt, és bár a zsáner tipikus kellemetlenségei nem kerülik el teljesen, a műsor így is új jelentést ad a valóságshow kifejezésnek. Kritika.
Steven Soderbergh szövevényes thrillersorozata intenzív figyelmet igényel, cserébe végig fenntartja a feszültséget, és még azt is felvillantja, hogyan fonódhat össze egy gazdag, fehér manhattani család sorsa a bűnözésbe csúszó guyanai suhancokéval. A kör bezárul kritika.
Sokaknak döntő tényező egy-egy utazási célpont kiválasztásakor, hogy olyan helyre menjenek, amit jól ismernek egy filmből vagy sorozatból, a koronavírus-járvány pedig bőven biztosított időt, hogy mindenki kiválaszthassa a tökéletes filmes úti célt.
Az HBO-n a napokban ért véget Az idol, ami eddig az év leghevesebben gyűlölt sorozata. De jogosan övezi-e közmegvetés The Weeknd és Sam Levinson popipari szatíráját, és miért volt szükség a kötözős szexre? Kritika.
A léckerítéses kertvárosok és templomjáró képeslapcsaládok hátterében tátongó pokolról időnként készül egy-egy újabb alkotás, jobbak-rosszabbak. A Szerelem és halál például egy a jobbak közül. Sorozatkritika.