A sorozat második évada már nem azokra a slusszpoénokra épít, amit le tudnak lőni a fórumozók, míg az emberek és androidok háborúja szórakoztatóbb, mint azt kinéztük volna a Westworldből. Kritika.
Gyilkossággal vádolt suttyót játszott a Terápia harmadik évadában, de úgy, hogy aki látta, imádta. De nem biztos, hogy a sok dicséret segít, nem pedig tönkre tesz. Szokatlanul őszinte interjú sminknyomokkal.
Thandie Newtonnal, a Westworld egyik főszereplőjével eddigi élményeiről, sorozatbeli karakteréről és nőjogi aktivistaként vállalt szerepéről beszélgettünk.
Élőben rettegünk tőlük, persze, de mozgóképen kevés izgalmasabb figura van egy jól megrajzolt gyilkosnál. Itt egy újabb darab, egy régi ismerőssel. Megszállottak viadala pilotkritika.
Miklósi Janka polgármester akar lenni, ehhez pedig kampány dukál. Ami egyébként minden csúsztatás mellett is tisztességesebb, mint bármelyik a valódi kampányból.
Ismét összeszedtük, hogy milyen sorozatokra érdemes figyelni áprilisban. A szolgálólány meséje és a Westworld is heteken belül érkezik a második évaddal.
Hiába kerülik a direkt áthallásokat, a valóság rendszeresen leköveti a sorozat legvadabb ötleteit is. Minden, amit egyelőre tudni lehet az Aranyélet új évadáról.
Nemcsak a zenéről írtak máshogy, de tőlük ismerte meg Amerika a grupik és a rocksztárok péniszét gipszbe öntő művészek történetét is. Izgalmas dokumentumfilm az ellenkultúra legfontosabb magazinjáról, amely túlélte önmagát.