Több német politikus szerint a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogának visszavonása a megfelelő szankció, ha Moszkva továbbra sem segíti a maláj utasszállító tragédiája okainak feltárását és az ukrán válság békés rendezését.
A Pancho Aréna eddig egy valamit bizonyított: nagyon el tud ázni. Még a sajtó képviselői sem voltak biztonságban a stadionban a mérkőzésen, bármennyire állították, minden rendben van.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén többek között engedélyezte a Ferencváros új stadionjában a gólvonal-technológia alkalmazását, illetve 129 millió forintra emelte a Magyar Kupa összdíjazását.
A magyar válogatott az osztrákok után Portugália ellen is leszerepelt az U19-es Európa-bajnokságon: a luzitánok hatot lőttek nekünk, Mészöly Géza ki is borult.
A kolumbiai támadó kedden írta alá szerződését a Királyi Gárdával. A Bernabéu közönsége nagy érdeklődéssel fogadta, egy extázisban lévő drukker be is szaladt hozzá a gyepre.
Helio Sousa, a portugál U19-es válogatott szakvezetője a magyarok elleni összecsapás előtt elmondta, a mieink nem az igazi arcukat mutatták az osztrákok ellen.