Dunga visszatért a brazil kispadra

Az 50 éves szakember négy év után újra brazil szövetségi kapitánynak vallhatja magát.


Fotó: MTI/EPA

Ahogyan arra számítani lehetett, Dunga visszatért a brazil labdarúgó-válogatott kispadjára – adta hírül az AP hírügynökség. Az 50 esztendős szakember korábban már irányította a Selecaót, 2006-tól 2010-ig volt ő a szövetségi kapitány.

A 2010-es világbajnokságon a későbbi döntős Hollandia a negyeddöntőben búcsúztatta a dél-amerikai csapatot, Dunga pedig a kudarc után távozott a kispadról.

Az 1994-ben játékosként világbajnoki címet szerző Dunga Luiz Felipe Scolarit váltja a brazil csapat élén. Scolari irányításával a negyedik lett az együttes a hazai rendezésű vébén, az utolsó két meccse azonban elég csúnya lett: a németektől 7-1-re kapott ki az elődöntőben, míg a bronzmeccsen Hollandia – némi bírói segédlettel – 3-0-ra nyert.

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.