Olasz lapértesülések szerint a kormány javaslata alapján két hétig a labdarúgás valamennyi osztályban szünetelne, utána pedig kizárólag zárt kapuk mögött lehetne megrendezni a találkozókat.
Vasárnaptól új éllovasa van a Bundesligának. A forma alapján két legjobb német együttes a Weserstadionban csapott össze, s nem kis meglepetésre a Schalke három ponttal távozott Brémából.
Jókora vereségbe futott bele a Tottenham. A londoniak a White Hart Lane-en az éllovas Manchester United együttesét fogafták, s bár a 44. percben még 0-0 volt az állás, végül „közte négy” lett a vége.
Az Ajax öt pontra megközelítette a szombaton hazai pályán kikapó listavezető Eindhovent. Amszterdami szempontból további örömre ad okot, hogy az egyik nagy rivális kontójára sikerült a pontszerzés.
Gólnélküli döntetlennel zárult a 205. Merseyside-derbi, azaz a liverpooli városi rangadó, s így a „vörösök” nem tudták befogni a második helyezett Chelsea-t.
Négy magyar játékos is pályára lépett a Bundesliga 20. fordulójában, s közülük ketten is – a hannoveri Huszti Szabolcs és a berlini Dárdai Pál – győzelemnek örülhettek.
Olaszországban elmarad a vasárnapi Internazionale-Roma rangadó, de a válogatott szerdai, Románia elleni barátságos meccse is. Haláleset miatt szünetel a calcio.
Huub Stevens lett a labdarúgó Bundesliga utolsó, 18. helyén álló Hamburger SV új vezetőedzője. A csapat hátránya négy pont a bennmaradást jelentő 15. pozíciót elfoglaló Bochummal szemben.
Ramon Calderón immár jogilag is a Real Madrid elnökének tekintheti magát, miután az illetékes bíró úgy döntött, hogy nem vehetők figyelembe az elnökválasztásra postán beérkezett szavazatok.
A bajnoki listavezető és a legfőbb üldözője, azaz az Inter és az AS Roma jutott be a labdarúgó Olasz Kupa idei kiírásának döntőjébe, de ezt megelőzően a Serie A-ban csap össze a két együttes.
Simon Tibor, a volt ferencvárosi labdarúgó halálos bántalmazása miatt egyetlen vádlottnak kell börtönbe vonulnia a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett jogerős döntése nyomán.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság szerdai játéknapján Huszti Szabolcs csapata, a Hannover 5-0-ra verte a Dárdai Pállal felálló Hertha BSC-t. Az éllovasok is begyűjtötték a három pontot.
Az éllovasok könnyed győzelmet arattak a Premier League hétközi, 25. fordulójában. A különbség nem változott a Manchester United és a Chelsea között, a Ferguson-csapat előnye továbbra is hat pont.
A német bajnoki címvédő Bayern München labdarúgócsapatának vezetői megerősítették, hogy menesztették Felix Magath vezetőedzőt, és helyére a szezon végéig Ottmar Hitzfeldet nevezték ki.
Ütések és rúgások következtében hunyt el az a sportvezető, aki a hétvégén, egy alacsonyabb osztályú olasz labdarúgó-mérkőzésen kitört tömegverekedés közben vesztette az életét.
A magyar labdarúgó-bajnokság tavalyi gólkirálya búcsút intett az Újpestnek és az angol második vonalban szereplő Barnsley FC együtteséhez szerződött. Rajczi Pétert Angliában értük utol.