Élet-Stílus

Cannavaróék augusztusban Magyarországon

A magyar labdarúgó válogatott lapértesülés szerint augusztus 22-én, itthon a tavalyi világbajnokságon aranyérmes olasz csapattal játszik barátságos mérkőzést.

Várhidi Péter csapata június 2-án Görögország legjobbjaival csap össze már tét nélküli Európa-bajnoki selejtezőn, négy nappal később Norvégiába látogat. A 2008-as kontinenstornáról már lemondhat a megfiatalított válogatott, amelynek a következő mérkőzésére augusztus 22-én kerül sor. A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján még csak a dátumot tüntették fel, a mérkőzés „tárgyalás alatt áll”.

A Nemzeti Sport információi szerint a világbajnok csapat érkezik Magyarországra. A lap érdeklődésére a magyar szövetség első embere elmondta, hogy olaszok keresték meg őket: „Kell e mondanom, örömmel fogadtuk a felajánlást, az olaszok által támasztott feltételeket elfogadtuk, és miután a szerződéstervezetet pontosítjuk, szerdán várhatóan aláírjuk a szükséges papírokat.”

A tavalyi vébé fináléjában a franciákat büntetőpárbajban legyőző olaszokkal 2000-ben találkozott utoljára a magyar válogatott, és akkor jókora meglepetésre 2-2-et játszott Alessandro del Pieróékkal a Népstadionban vb-selejtezőn.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik