Élet-Stílus

Magyar Kupa: Honvéd vagy Debrecen?

A Budapest Honvéd a hatodik, a Debrecen a harmadik labdarúgó Magyar Kupa-diadalára készül. A sorozat döntőjére szerdán az újpesti Szusza Ferenc Stadionban kerül sor. Sikere – és bajnoki címe esetén – a DVSC lehet az első vidéki csapat, amelynek sikerül a duplázás.

Mind a két csapat kényelmes helyzetben várja a finálét, hiszen a bajnokság alakulásával a DVSC és a Honvéd is kivívta már a nemzetközi kupaszereplés jogát. Ráadásul Supka Attila, a kispestiek edzője biztosan kupagyőztesként zárja az évet, vagy a Lokival (az év elején még ő irányított), vagy a Honvéddal jut a csúcsra. „Ez persze érdekes, de engem cseppet sem foglalkoztat, nem gondolkodom

Kapcsolódó linkek

magyarfoci.lap.hu
sport.lap.hu

ezen” – jelezte a szakvezető a FigyelőNetnek, hogy természetesen a jelenlegi együttesével szeretne ünnepelni szerda este az újpesti stadionban.

„Az sem jelent számomra plusz motivációt, hogy egykori klubom, a Debrecen lesz az ellenfél. A Honvéd tavasszal már bizonyított, mentálisan és fizikailag is jó állapotban van, valamint játékban is sokat fejlődött. Győzelemre készülünk, a döntőben egyébként a pillanatnyi forma dönthet” – jegyezte meg a szakember. „Négy éve futballozom a Honvédban, a klubhoz méltatlan, folyamatos pokoljárás volt az elmúlt időszak, azonban a nyáron érkezett új tulajdonos megteremtette a szükséges feltételeket edzőknek és játékosoknak egyaránt, így végre már csak a futballra kell koncentrálnunk. Mindenképpen győzni akarunk a döntőben, félelemnek helye nincs” – így Dobos Attila, a Honvéd csapatkapitánya.


Magyar Kupa: Honvéd vagy Debrecen? 1

Supka Attila mindenképpen kupagyõztes lesz (MTI)



Miroslav Beránek, a debreceniek vezetőedzője is magabiztosan várja a szerdai találkozót. „Ha a saját játékunkat játsszuk, akkor nem lehet gond. A kispestiek most jó formában vannak, tavasszal mindössze kétszer szenvedtek vereséget, ezért hajtós, jó iramú és izgalmas összecsapásra számítok. Teljesen nyílt mérkőzés lesz, amely remélem, a Loki sikerével zárul” – mondta a klubja honlapján a cseh tréner. A Honvéd és a DVSC egyaránt veretlenül jutott el a kupadöntőig. A fővárosiak a Monort, az Orosházát, a Kaposvárt, az MTK-t és a Vasast, a hajdúságiak a Nyíregyházát, a Dunaújvárost, az Újpestet, majd végül a Diósgyőrt búcsúztatták. A finálé két résztvevője a szezonban már kétszer találkozott, Debrecenben a Loki, a fővárosban a kispestiek nyertek 2-1-re.

Az eddigi kupasikerek tekintetében a Honvéd áll jobban, ugyanis eddig ötször hódította el a Magyar Kupa-sorozat győztesének járó serleget (1926-ban, 1964-ben, 1985-ben, 1989-ben és 1996-ban), míg a Debrecen két alkalommal nyert, 1999-ben és 2001-ben. Ugyanakkor a DVSC lehet az első olyan vidéki klub, amely duplázni tud, azaz egy évben a bajnokságot és a kupát is megnyeri. A döntő győztese öt, míg vesztese három millió forintot (plusz ÁFA) kap jutalmul.

Labdarúgó Magyar Kupa, döntő:
Budapest Honvéd-Debrecen, szerda, 18:30

Út a döntőig

Budapest Honvéd
3. forduló: Monor SE (III. osztályú) 2-6 (idegenben)
4. forduló: Orosháza (II.) 0-1 (i)
Nyolcaddöntő: Kaposvár 1-1, 4-0
Negyeddöntő: MTK 2-2, 2-1
Elődöntő: Vasas 0-0, 2-1

Debrecen
4. forduló: Nyíregyháza (II.) 2-0 (i)
Nyolcaddöntő: Dunaújváros (II.) 1-0, 3-0
Negyeddöntő: Újpest FC 0-0, 3-1
Elődöntő: Diósgyőr 1-0, 2-2



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!




Ajánlott videó

Olvasói sztorik