Hosszas huzavona után a Juventus újabb brazil középpályással erősített. A brémai Diego után a firenzei Felipe Melo is Torinóban folytatja pályafutását.
Csütörtökön két magyar csapat is pályára lép a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában: az Újpest és a Haladás egyaránt idegenben kezdi a párharcot a román Steaua Bucaresti, illetve a svéd Elfsborg ellen.
A DVSC-TEVA hazai környezetben 2-0-ra nyert a svéd Kalmar FF ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén. Sokáig kimaradtak a magyar bajnok helyzetei, de a hajrában előbb Varga, majd Kiss lőtt szépségdíjas gólt. Visszavágó egy hét múlva.
Kétgólos győzelmet aratott a magyar bajnok a Kalmar elleni BL-selejtezőn. Nagy elánnal kezdett a Debrecen, de a második félidőre fölénybe került a vendégcsapat. A hajrában egy gyors kontrából és egy pazar lövéssel megnyugtató előnyt szerzett a Loki.
A Hertha BSC hivatalos levélben tiltakozik a Magyar Labdarúgó Szövetségnél (MLSZ) és a Ferencvárosnál amiatt, hogy a magyar huligánok bántalmazták a vendégszurkolókat kedden a két csapat felkészülési mérkőzése előtt. Hibáztak a szervezők?
Nincs szerződése továbbra sem Christian Vierinek, akit az angol élvonal egyik csapata tesztel. Toldo megsérült az Inter edzőtáborában, a Reggina ingyen megszerezte Bonazollit. Rövid hírek.
Spanyol lapértesülések szerint az AC Milan szemet vetett Carles Puyolra, az előző szezonban bajnok, BL- és Spanyol Kupa-győztes Barcelona csapatkapitányára.
A német lapok rövidebb-hosszabb írásokban megemlékeznek a berlini focicsapat Üllői úti vendégjátékáról, ahol az eredmény a beszámolók szerint másodrangú volt. A magyar „nácihuligánok” támadását a biztonsági személyzet és a rendőrök sem tudták megfékezni.
Cristiano Ronaldo nemcsak drága (rekordösszeget, 94 millió eurót fizetett érte a Real Madrid), hanem aranyos is - állította Raúl, a királyi klub csapatkapitánya.
Győzni szeretne, ezért támadó felfogásban játszik majd szerdán a DVSC-TEVA labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája selejtező második körének első mérkőzésén a vendég svéd a Kalmar FF ellen.
Az arezzói bíróság kedden hatéves börtönbüntetést szabott ki arra a rendőrre, aki 2007 novemberében lelőtte a Lazio labdarúgócsapatának egyik szurkolóját.
Szerda este csak egy magyar örülhetett az Albert Stadionban, jelesül Dárdai Pál, akinek a csapata, a német élvonalbeli Hertha BSC felkészülési mérkőzésen 2-0-ra nyert a Ferencváros ellen. A találkozó előtt huligánok megtámadták a német együttes szurkolóit, a meccs közben pedig a lelátón tört ki a balhé.
A Liverpool spanyol trénere öt MTK-tehetséget meghívott próbajátékra. Adorján Krisztián és Vass Patrik második alkalommal utazhat az angol élcsapat edzőtáborába, még nyáron eldőlhet, hogy Németh, Simon, Gulácsi és Pölöskei hány magyarral bővülhet a tartalékcsapat kerete.
Lapértesülések szerint Emmanuel Adebayor, az Arsenal támadója a korábban Carlos Tévezt és Roque Santa Cruzt is megszerző Manchester City játékosa lehet.
Sir Alex Ferguson, az angol bajnok menedzsere megfelelőnek találja a jelenlegi keretet, és ezért úgy döntött, hogy több új játékost már nem igazol a nyáron. De valóban erős az aranylabdás Cristiano Ronaldón túladó Manchester United?
A Real Madrid korábbi klasszisa, a királyi klubnál jelenleg elnöki tanácsadóként dolgozó Zinedine Zidane szerint Franck Ribéry a világ legjobb labdarúgója.
A dél-afrikai Konföderációs Kupán világszerte ismertté vált dudával buzdíthatják kedvenceiket az SC Magna Wiener Neustadt szurkolói az osztrák bajnokságban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke (MLSZ) elfogadta a Sport TV tulajdonosa, azaz a Chello Central Europe Zrt. ajánlatát az NB I-es mérkőzések közvetítési jogáért, miután azt az MLSZ jogi bizottsága egyenértékűnek minősítette a Digi TV-ével.
A Manchester City megállapodott Carlos Tevezzel egy ötéves szerződésben. Az argentin labdarúgónak már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton kell átesnie az aláírás előtt - közölte a klub a honlapján.
Spanyol lapértesülések szerint Andrea Pirlo, az AC Milan világbajnok középpályása az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Chelsea-hez szerződik.
A Bayern vezetői továbbra is azt hajtogatják, hogy a francia középpályás nem eladó, ugyanakkor egyre valószínűbbnek tűnik a távozása. Franck Ribéry és a Real Madrid vezetői egy sokat vitatott FIFA-szabályra hivatkozva kierőszakolhatják a klubváltást.
Agytumort diagnosztizáltak az 50-szeres walesi válogatott John Hartsonnál, az Arsenal, a West Ham United és a Celtic labdarúgócsatának egykori csatáránál.