Channing Tatum újra Magic Mike-ként táncol – ez önmagában is elég ok a lelkesedésre, de ezt leszámítva is lesz mit várni a 2023-as filmes felhozataltól. Összeszedtük a címeket, amelyekért már most lelkesedünk.
Erős évük volt a sorozatoknak. A szokásos év végi top 10 mellé betettünk még néhány ajánlatot, hogy lehetőség szerint minél több műfaj legyen lefedve. És melyik lett a legjobb vajon?
A 2022-ben játszódó, Zöld Szója című sci-fi fél évszázada készült, mégis meghökkentően pontos jövőképet fest. Nem a Charlton Heston-film története az igazán hideglelős, hanem az, mennyi minden igazolódott be ebből a disztópiából a valóságban.
Az Atlanta egy rapper felemelkedésén keresztül mutatja meg a mai Amerikát és a lét abszurditását. Donald Gloverék magasról tettek a szabályokra, így született meg az utóbbi évek egyik legöntörvényűbb sorozata.
A színész által megformált szerepek igen széles skálán mozognak. Igyekszik mindent kipróbálni, listát vezet a rendezőkről, akikkel szeretne együtt dolgozni, és nem mond nemet semmilyen kihívást jelentő karakterre.
Rendezők, akik alámerültek a saját múltjukba. Fesztiválkedvencek, amelyek nagyon rátapintottak a mai problémáinkra. Magyar elsőfilmesek, akik lehengerlő magabiztossággal mutatkoztak be. Szerintünk ezek voltak 2022 legjobb filmjei.
Marvel-hősök, Star Wars-veteránok, vérszegény vámpírok és elszánt újságírónők is jobb sorsot érdemeltek volna annál, ahogy mozgóképre vitték őket az idén.
A sorozatot a főszereplő a Trónok harcához hasonlította, mások a milliárdos költségvetés miatt reménykedtek látványos produkcióban. Igazolta a várakozásokat a Rákay Philip nevével fémjelzett sorozat?
A színésznő a Yesterday előzetesében még feltűnt, a filmből viszont már kivágták. Két dühös rajongó félrevezető marketing miatt perel, és egyelőre úgy fest, nekik ad igazat a bíró.