Kultúra

A Netflix egy évad után elkaszálta az 1899-et

Netflix
Netflix

Nem kap folytatást a tavalyi év egyik nagy dobása, az 1899, a Netflixnél úgy döntöttek, hogy nem rendelik be a második évadot a Dark alkotóinak misztikus sorozatából. A döntést Baran Bo Odar, az alkotópáros egyik tagja jelentette be Instagram-profilján.

Nagyon szerettük volna egy második és harmadik évaddal kiteljesíteni ezt a csodálatos utazást, ahogyan azt a Darkkal is tettük, de a dolgok néha nem úgy alakulnak, ahogy tervezzük. Ilyen az élet. Tudjuk, hogy ezzel most több millió rajongónak okozunk csalódást, de tiszta szívből köszönjük nektek, hogy részesei voltatok ennek a csodálatos kalandnak

– írta a német showrunner a posztban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

baranboodar (@baranboodar) által megosztott bejegyzés

A tavaly novemberben debütáló sorozat az év leginkább várt alkotásai közé tartozott, ám a kosztümös drámaként induló misztikus sztori nem szólt akkorát, mint a nagyon hamar kultstátuszba emelkedő Dark. Az első évad sokkal több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt, hatalmas cliffhangerrel ért véget, és láthatóan az alkotók a folytatásban akarták kibontani a szövevényes, gyakran zavaros történetet. (Kritikánk itt olvasható róla)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik