A Fideszben épülő Varga Judit-mítosz ellentmondásaival indított Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Jankovics Márton a Háromharmadban, hogy aztán az influenszer-politikusok és permanens krízisek korán át a hét eleji vihar politikai tanulságaihoz jussanak.
D. T. a gyanú szerint sajátjaként kezelte az önkormányzat pénzét, amin például erotikus könyveket, benzines láncfűrészt, WC-tartályt és tortákat is vett.
Rá kell kényszerítenünk a Tisza Pártot, hogy kiterítse a lapjait – nyilatkozta lapunknak a székesfehérvári polgármester, akivel azzal kezdtük az interjút: nem érzi-e úgy, eljött az ideje, hogy kilépjen a Fideszből?