felmentés
Nem menti fel tisztségéből a NAV elnökét Varga Mihály - a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában közölte.
2014. 11. 10. 09:26
Minden börtönben töltött napért hetvenezer forintot, azaz összesen 58 milliót követel az a nő, aki a korábbi vádak szerint szeretőjével megölette válófélben lévő férjét.
2014. 04. 24. 07:57
Az ukrán legfelsőbb bíróság hétfőn bűncselekmény hiányában lezárta az úgynevezett "gázügyet", amely miatt Julija Timosenkót korábban hét év börtönbüntetésre ítélték, s amelyből a volt kormányfő 2,5 évet töltött le.
2014. 04. 14. 18:37
Pillanatnyi elmezavar miatt felmentették az anyagyilkost, mert be volt drogozva.
2014. 01. 21. 16:47
A férfi néhány hónap eltéréssel két emberrel akart végezni, édesanyjával és egy férfival, aki a környékén lakott. Azt mondta, hangok irányították.
2013. 11. 07. 16:43
Paróczai Csaba Zoltán lett a Fejér Megyei Kormányhivatal új főigazgatója.
2013. 04. 18. 07:58
A Fehérvár24 már korábban megjósolta, ma úgy fest, hogy bekövetkezett a felmentés a kormányhivatalnál.
2013. 03. 29. 10:14
Jogerősen felmentette Joav Blum izraeli-magyar üzletembert a közokirat-hamisítás vádja alól a Székesfehérvári Törvényszék kedden.
2012. 09. 11. 13:46
Az érintett kérésére felmenti Gál András Leventét kormánybiztosi megbízatásából Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 1-jei hatállyal.
2012. 07. 31. 12:09
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt H. János ellen indított büntetőügyben első fokon kimondott ítéletet.
2012. 05. 29. 14:19
A fejesek ceruzája a rendezvények biztosításánál foghatott vastagon, és túlméretes járművek engedélyeztetésével is trükközhettek.
2012. 05. 11. 13:06
A férfi azt mondta, egyedül ő a felelős a sportoló haláláért.
2012. 03. 30. 11:36
A fekete sereg egyik tagját lelőtte, a másikat megsebesítette. Majdnem hét évet ült börtönben. Ma a bíróság kimondta, jogos volt az önvédelem. Szántai Attila, aki szembeszállt a fekete sereggel, most 1 milliárdos kártalanítási pert fontolgat.
2012. 03. 20. 15:49
Felmentette a Szentesi Élet című, 1968 óta megjelenő hetilap, felelős szerkesztőjét, Besenyei Gábort, Szirbik Imre polgármester.
2012. 03. 02. 15:54
Büntethetőséget kizáró ok miatt jogerősen felmentették az élettársát életveszélyesen megszurkáló osztrák nyugdíjast.
2012. 02. 16. 10:28
Kiss Ferenc nem követett el törvénysértést, vagyis nem szabálytalanul igazolt magának a cégnél munkaidőt, amikor önkormányzati küldöttséggel hivatalosan Finnországba utazott.
2012. 02. 03. 15:34
Lánczi Tamást a miniszterelnök 2010. június 7-ei hatállyal nevezte ki helyettes államtitkárrá.
2011. 09. 30. 19:03
Az izraeli-magyar üzletember a bíróság szerint a bűncselekmény elkövetésekor azt hitte, nem követ el bűncselekményt.
2011. 09. 14. 18:59