Belföld

Szabadon távozhatott a bíróságról a főbérlője meggyilkolásával vádolt férfi

Bizonyítékok hiányában felmentette a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy öt évvel ezelőtt megölte a főbérlőjét. Az eltűnt férfi földi maradványaira hajléktalanok találtak rá több mint három évvel később.

A vádirati tényállás szerint  nyilvános helyen támadt a főbérlőjére a férfi, mivel ő az elmaradt bérleti díjról kívánt vele egyeztetni. Eközben szóváltásba keveredtek, a terhelt pedig fojtogatni kezdte, majd egy késsel legalább három esetben megszúrta. A megkéselt nyugdíjas belehalt a sérüléseibe.

A férfi tagadta a bűnösségét az előkészületi ülésen és nem mondott le a tárgyalás jogáról sem, így a bíróság nyomban megkezdte a tárgyalást, amelyen a férfi nem tett vallomást, és csak a személyi körülményei vonatkozásában feltett kérdésekre válaszolt.

A lefolytatott bizonyítási eljárás során a bíróság tanúkat hallgatott meg, valamint ismertette a nyomozás során keletkezett iratokat, majd a perbeszédek és a vádlott utolsó szó jogán tett nyilatkozatát követően kihirdette az ítéletét. A bíróság végül bizonyítékok hiányában felmentette a gyilkossággal vádolt férfit, mert semmi sem támasztotta alá a vád megállapításait.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a kirendelt orvos szakértők nem tudták kétséget kizáróan megállapítani, hogy a nyugdíjas idegenkezűség által vagy természetes módon hunyt-e el. Bár a nyomszakértők vágás nyomokat rögzítettek az áldozat ruházatán, az azonban teljes mértékben fikció maradt, hogy az idős férfi fojtás vagy szúrás miatt vesztette életét.

Külön kiemelte a bíróság, hogy sem DNS, sem szemtanú, sem ujjlenyomat nem állt rendelkezésére, s még a poligráfos vizsgálat eredményét sem tekinthette olyan bizonyítéknak, amely bármilyen szinten alátámasztotta volna a vádlott bűnösségét. A bíróság ítéletével szemben a tárgyaláson jelen lévő ügyész a jogorvoslati nyilatkozatának megtételére három napot tartott fenn, míg a terhelt  és védője azt tudomásul vette az ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik