Nem állítják bíróság elé azt a négy volt török minisztert, akik az országban több mint egy évvel ezelőtt kirobbant korrupciós botrány miatt kényszerültek távozni hivatalukból.
"Arcátlannak" nevezte az Egyesült Államokat szerdán a török kormányfő, amiért Washington szüntelenül követelésekkel lép fel Ankarával szemben az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet és a szíriai háború ügyében.
Vita alakult ki a német és a török kormányzat között egy Németországban megjelent karikatúra miatt, amely Ankara szerint Recep Tayyip Erdogan államfőt gyalázza.
Bejelentette pártja győzelmét a helyhatósági választáson a török kormányfő, és azzal fenyegetőzött, hogy ellenlábasai megfizetnek azért, amiért összeesküvést szőttek a megbuktatására.
Miközben komoly korlátozásokat vezettek be Törökországban a közösségi média használatában, az amerikai cég első üzletének megnyitójára készül Isztambulban.