Nagyvilág

Elengedték a török államfőt kritizáló 16 évest

Elengedték pénteken az államfő megsértésének vádjával vizsgálati fogságba helyezett tizenévest Törökországban, így szabadlábon várhatja ügyének folytatását.

Mehmet Emin Altunses – egy baloldali csoportosulás tagja – szerdán vádolta meg korrupcióval Recep Tayyip Erdogan konzervatív elnököt. A 16 éves fiú egy, az 1930-as években iszlamisták által meggyilkolt tanár tiszteletére tartott megemlékezésen szólalt fel az ország középső részén fekvő Konya városában.

Amennyiben bírósági eljárás során bűnösnek találják, akár négyéves börtönbüntetést is kaphat. A fiú ártatlannak vallja magát. A bírósági eljárás kezdetének időpontját még nem tűzték ki.

Az ellenzék hevesen bírálta a fiú vizsgálati fogságba helyezését, és azzal vádolták a kormányzatot, hogy fasiszta módszereket alkalmaz. Az ügy a közösségi hálón is nagy visszhangot váltott ki.

Ez az első eset Törökországban, hogy kiskorút zártak be az államfő megsértéséért.

Tavaly decemberben az akkor még a miniszterelnöki posztot betöltő Erdogan kormányát súlyos korrupciós botrány rengette meg, amely során több bizalmasát is megvádolták a hatóságok. Emiatt Erdogan nem sokkal később több száz rendőrt és ügyészt helyeztetett át vagy bocsátatott el, és megbuktatására irányuló összeesküvésnek minősítette a korrupciós vádakat.

Erdogan a mérsékelten iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártja élén 2002-ben került hatalomra. A kezdeti időszakban számos demokratikus reformot hajtott végre, megzabolázta a nagypolitikába is beavatkozó hadsereget. A NATO-szövetségesek az országot a muzulmán demokrácia mintaképének tekintették. Ám az utóbbi években Erdogannak azt vetették a szemére bírálói, hogy rendszere tekintélyelvű irányba tart, egyre inkább az iszlám gyökerekhez tér vissza, és türelmetlen a nézeteit ellenzők iránt – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik