Nagyvilág

Még könnyebb lesz blokkolni Törökországban az internetes oldalakat

torok-parlament(650x433).jpg (török parlament)
torok-parlament(650x433).jpg (török parlament)

A legfrissebben megszavazott törvény szerint a médiahatóság bírósági határozat nélkül blokkolhat internetes oldalakat.

A törvény értelmében a médiahatóság kötelezheti a “magánéletet aláásó” vagy “diszkriminatív és sértő” tartalommal rendelkező honlapok szolgáltatóit, hogy letiltsák a hozzáférést a szóban forgó honlaphoz. A megszavazott tervezet alapján négy óra türelmi időt kapnak a szolgáltatók, hogy eleget tegyenek a felszólításnak. S csak később – 24 órán belül – jelölnek ki egy bírót, aki megerősíti vagy felülbírálja a médiahatóság határozatát.

A törvényjavaslatot már 2014 szeptemberében benyújtotta a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), de akkor a személyi szabadságjogok megsértése indokával elvetette az alkotmánybíróság.

Tavaly Recep Tayyip Erdogan, az időközben államfővé választott miniszterelnök a Facebook, Youtube és Twitter közösségi oldalak blokkolását rendelte el, és az utóbbit “a gyilkos kezében lévő késnek” nevezte. A nagy felháborodás nyomán a kormány később feloldotta a tilalmat. Erdogan azonban azzal fenyegetőzött, hogy “gyökerestül kiirtja” Törökországból az online közösségi hálózatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik