Kultúra

Egy „ellenforradalmár” polihisztor élete az Emlékpontban

A negyven évvel ezelőtt elhunyt Galyasi Miklósra, a Tornyai-múzeum egykori igazgatójára emlékeznek a vásárhelyi közgyűjteményben.

Negyven évvel ezelőtt, 1974. június 3-án hunyt el Galyasi Miklós hódmezővásárhelyi költő, művészettörténész, múzeumigazgató. A tiszteletére kedden délután öt órától emlékestet tartanak az Emlékpont Múzeumban.

Egy igazi polihisztor volt. Nem csak képzőművészeti kérdésekhez tudott hozzá szólni, de értett többek közt a technikához, a biológiához, vagy épp a fotózáshoz is – mondta el Elek András, az Emlékpont sajtóreferense.

Galyasi Miklós a háború utáni vészterhes időkben vezette a Tornyai-múzeumot. Az 1956-os forradalom melletti kiállása, illetve karizmatikus intézményvezetői munkája miatt bebörtönözték.

A Rákosi-diktatúra közepén múzeuma egy valóságos szellemi oázis volt. Bibó Istvánnal szólva a szabadság egy kis köre. Az 1958-as koncepciós perében ezt is bűnéül hozták fel ellene – mondta el a szóvivő.

A tiszteletére rendezett esten az 1956 utáni kálváriájáról Vincze Gábor történész tart előadást. Alakját egykori “múzeumi gyerökei”, Balogh Erzsébet orvos, Nikolin Klára orvos, Szenti Tibor író, néprajzkutató és Vincze Ferenc orvos, műfordító idézik meg. Közreműködik továbbá, Mészáros Tamás, Sári Krisztina és Makainé Vitális Mónika. Köszöntőt mond Árva László, az Emlékpont szakmai főtanácsadója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik