Belföld

Rekviem a téesz-tagokért

Új alkotással, Szalay Ferenc festményével bővült a vásárhelyi Emlékpont állandó képzőművészeti kiállítása.

Az alföldi festészet meghatározó művészének alkotása a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény Paraszt Párizs termébe, a Vásárhelyi Iskola jeleseinek panteonjába került kedden, ahol Nagy Imre igazgató és Árva László szakmai főtanácsadó beszélt a műről és a művészről.

A tavaly elhunyt Szalay Ferenc festőművész alkotói munkássága több szállal kötődött az Alföldhöz és Hódmezővásárhelyhez. Legmeghatározóbb korszakának, az 1960-as és 1970-es években készült művei drámai erővel ábrázolják a magyar parasztság sorsában és életvitelében bekövetkezett változásokat.

Szalay életművében kiemelkedő, a magyar képzőművészetben is egyedülálló vállalkozás volt a “téesz-sorozat”, amelyben krónikási hűséggel, történelmi, pszichológiai hitelességgel és személyes élmények birtokában alkotta meg a mezőgazdaság átszervezésének, a kényszerkolhozosításnak a folyamatát.

A sorozat záró alkotása a Rekviem a tsz tagokért, amelyen Szalay korábbi műveinek képi elemeivel találkozhat a festmény nézője. A türkiz hátterű szürreális alkotáson látható alakok, apró tanyák és elhalványuló tanyarészletek, valamint a távolba forduló, kiterjesztett szárnyú gólya nemcsak az emberi, hanem a hagyományos paraszti életforma elmúlását is érzékeltetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik