egy százalék
2012 óta 94 millió forintot szedett össze az adózók egyszázalékos felajánlásaiból az Országos Állatmentő Alapítvány. A szervezet telefonon elérhetetlen, valós tevékenységük a nullához közelít.
2015. 03. 24. 09:56
Másra költötte a Földművelési Minisztérium majdnem 180 ezer ember adójának egy százalékát. 2009-ben ennyien választották az állami parlagfűirtás támogatását.
2014. 09. 30. 09:07
A szervezetnek több mint kétezerrel többen ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát, mint tavaly.
2014. 08. 22. 06:39
Az adó egy százalék felajánlásnál elkövetett leggyakoribb hibákra figyelmeztet a NAV.
2014. 04. 30. 14:52
Két, beteg gyerekekkel foglalkozó alapítvány négy év alatt egymilliárd forintot kapott egy százalékokból, de ebből csak 68 millió jutott el közvetlenül a támogatottakhoz. Ezt mondta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a KEHI osztályvezetője.
2013. 11. 09. 20:06
Aki eddig nem adta be az szja-bevallását, az már nem halogathatja sokáig. Mivel minden évben rengeteg a hiba, összegyűjtöttük, mire kell leginkább ügyelni.
2013. 05. 14. 06:08
Az adóhatóság közzétette, mely alapítványokat törölték az szja 1 százalékára jogosító civil kedvezményezettek közül 2012-re. Ezernél is többen kerültek erre a listára.
2012. 12. 03. 17:00
Bár évről évre többen ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát, még mindig sokan hagyják figyelmen kívül ezt a lehetőséget.
2012. 05. 09. 10:06
Foci, faluszépítés, kápolnarestaurálás - ilyen célok találtak gazdag támogatókra az szja-egyszázalék-versenyben.
2012. 04. 27. 08:00