Belföld

A mentőknek ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát, csökken a civilek támogatottsága

A Világgazdaság pénteki cikke szerint a koronavírus-járvány alatt indított tájékoztató kampánynak is köszönhető, hogy egy év alatt bő százmillió forinttal több felajánlás érkezett a mentőkhöz, amivel a leginkább támogatott szervezetté léptek elő a tavalyi harmadik helyük után.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint a Nemzeti tehetségprogram mellett csaknem 28 ezer civil kedvezményezett, valamint 114 egyház részesül az szja 1 százalékos felajánlásából 2020-ban.

A statisztikákból az is kitűnik azonban, hogy évről évre csökken a civil szervezeteket támogatók köre, miközben egyre többen jelölnek meg kedvezményezettként egyházakat: 2018 óta csaknem négyszázezerrel többen rendelkeztek valamilyen magyarországi vallási közösség javára. A civileknek 2015-ben 2,2 millióan ajánlották fel az 1 százalékot, idén már csak 1 millió 600 ezren.

Az adózók körében még mindig népszerűek a gyermekek fejlődését, gyógyítását, valamint az állatok védelmét szolgáló alapítványok, egyesületek.

kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik