Gazdaság

7+6 tipp az szja-bevalláshoz

Aki eddig nem adta be az szja-bevallását, az már nem halogathatja sokáig. Mivel minden évben rengeteg a hiba, összegyűjtöttük, mire kell a leginkább ügyelni.

Az idei személyijövedelemadó-bevallási határidő nem május 20, hanem a pünkösd miatt május 21. Aki elmulasztja a határidőt, akár 200 ezer forintos bírságra is számíthat, kivéve, ha igazolni tudja, hogy önhibáján kívül késett. A bevallást papír nyomtatványon vagy elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül küldhetjük be, illetve választhatjuk azt is, hogy az elektronikus kitöltés után kinyomtatjuk, és úgy postázzuk. Ha még nincs ügyfélkapunk, akkor először az okmányirodán kell regisztrálnunk (időpontot lehet előre foglalni, akár online is).

Az elektronikus kitöltés olyan szempontból lehet jó, hogy a program a legtöbb hibára jelez. Tavaly az adózók több mint 80 százaléka használta a kitöltéshez a programot, de közülük csak 30 százalék választotta a legkényelmesebb és legolcsóbb elektronikus beküldést. Viszont évről évre nő az e-bevallók száma. Az adóhivatal egyébként az idei évre is készített egy videót a program használatához és a szükséges programok telepítéséhez is adnak segítséget.


Fotó: MTI / Soós Lajos

Az szja-bevallás továbbra sem olyan egyszerű, amit egy söralátétre ráfirkanthatnánk – 5-6 oldalnyi kitölteni való vár ránk többnyire. S ne felejtsük, volt néhány változás is az előző bevalláshoz képest, amelyekből most a tavalyi évre érvényes szabályokra kell koncentrálnunk.

Erre figyeljünk az idei adóbevallásnál

Az RSM DTM például 7 pontban foglalta össze azokat a legfontosabb változásokat, amikre érdemes figyelni.
1. Bár az adózók jó része már év közben igényelte a családi kedvezmény érvényesítését, az éves bevallás benyújtásakor is érdemes utánaszámolni, hogy valóban a nekünk járó kedvezményt vettük-e igénybe tavaly. Az egy- és kétgyerekes családokban havi 62 500 forinttal lehet csökkenteni a személyi jövedelemadó alapját, míg a három vagy még több gyermeket nevelők minden kedvezményezett után 206 250 forintnyi szja-adóalapmérséklésre jogosultak. Ami ténylegesen minden kedvezményezett gyerek után 10, illetve 33 ezer forintnyi növekedést jelenthet a havi nettó jövedelemben. Ahhoz, hogy a kedvezményt megkapják a szülők, az 1253-as bevallás 3-as lapján mindenképpen fel kell tüntetniük a gyermekek személyes adatait. A bevalláskor egyébként felül lehet bírálni a kedvezmény korábban bejelentett megosztását is a szülők vagy élettársak között.
2. A tavalyi évben már nem volt lehetőség az adójóváírás érvényesítésére, így ezt a korábban népszerű, adófizetési kötelezettséget csökkentő tételt már senki ne keresse a nyomtatványon.
3. A személyi jövedelemadó kulcsa már 2011-óta 16 százalék. Azonban az adóalap-kiegészítés a tavalyi évben még sávos volt. Az 1,27-szeres szorzót – az úgynevezett szuperbruttósítást – azonban csak a 2 424 000 forintot meghaladó jövedelemrész után kellett alkalmazni, az alatt valóban 16 százalék volt a személyijövedelemadó-terhelés.
4. A 2012-es évtől ismét levonható az adóköteles bevételből elismert költségként a külföldi kiküldetés után kapott napidíj 30 százaléka, de naponta legfeljebb 15 EUR.
5. Lakás bérbeadásánál 2012. január 1-jétől levonható a magánszemély bérbeadóhoz befolyó bérleti díjból az ugyanazon magánszemély által más településen lakásbérlés címén kifizetett összeg. Feltéve, hogy a bérleti idő meghaladja a 90 napot és ezt a költségét az illető magánszemély más tevékenységénél nem kívánja költségként elszámolni.
6. Az ingó vagyontárgyak üzletszerű* értékesítéséből származó jövedelem a 2012 óta érvényes főszabály szerint önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül. Az adóbevallásban azonban csak akkor kell az ilyen tevékenységet feltüntetni, ha a bevétel meghaladja a 600 ezer forintot. Továbbra sem kell bevallani a 200 ezer forintot el nem érő ingóértékesítésből származó jövedelmet.
7. A 2012-es évre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallásunk kitöltésekor figyelni kell arra is, hogy önálló tevékenységből származó jövedelemnek számít az is, ha egy ingatlant gazdasági tevékenység keretében értékesítünk.

(*A Kúria kimondta, hogy csak az alanyi áfamentesség határa felett (2012-ben ez évi 5 millió forint volt) számít az ingóságok értékesítése üzletszerűnek, alatta nem. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pedig azt is rögzítette a közelmúltban, hogy ha az adózó év közben lépi túl ezt a határt, akkor csak az a fölötti bevételből származó jövedelmére lehet az üzletszerű értékesítésre vonatkozó magasabb adóterhelést megállapítani.)

Minden évben rengeteg hibás bevallás érkezik, s a hibák többsége évről évre ugyanaz. Ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is mindig közzéteszi, melyek a legtipikusabb hibák, ezeket a pontokat mindenképpen célszerű ellenőrizni, mielőtt beküldjük a bevallást.

A legtipikusabb hibák:

1. A papíralapon benyújtott bevallást nem írjuk alá. Aláírás nélkül a beküldött bevallás érvénytelen.
2. Hibásan írjuk a születési időt vagy téves adóazonosító számot tüntetünk fel. Ilyenkor a bevallás hibásnak számít, függetlenül attól, hogy számszakilag helyesen töltöttük-e ki.
3. A bevallás főlapján nem jelöljük, hogy a visszaigényelhető összeget vissza szeretnék kérni, illetve nem adjuk meg a kiutalási címünket, számlaszámunkat. Ha ezeket elmulasztjuk, hiába várjuk az adó-visszatérítést.
4. Elfelejtjük kinyomtatni vagy beküldeni valamelyik nyomtatványt, például a kedvezmények részletezését, a családi kedvezményhez az eltartottak adatait vagy az önkéntes pénztári utalások lapját. A családi kedvezmény érvényesítésénél az is gyakran előfordul, hogy az eltartottak adatainál felcseréljük az „1”-es (kedvezményezett gyermek) és „2”-es kódot (eltartott gyermek). Az önkéntes pénztári befizetéseknél pedig gyakori hiba, hogy nem azt a pénztárat jelöljük meg, amelyikhez a befizetéseket teljesítettük, illetve hogy nem csak a befizetett összeg 20 százalékáról rendelkezünk (pedig csak ennyiről lehet).
5. A kifizető (vagyis a munkáltatónk) által levont adóelőleget nem a megfelelő sorba írjuk, vagy egyáltalán nem tüntetjük fel. Ha itt rontunk, akkor emiatt többletfizetési kötelezettségünk keletkezhet.
6. A NAV szerint számos esetben előfordul az is, hogy az adózók a bevallási nyomtatványt kitöltés nélkül küldik be, vagy a megkapott igazolásokat továbbítják a kitöltött bevallásuk helyett.

Ezeket a hibákat az adóhatóság nem javíthatja. Ha viszont „csak” elszámoljuk magunkat, akkor azt korrigálják, és ha a javítás érinti az adó-visszatérítés összegét, akkor 30 napon belül értesítést küldenek nekünk. Viszont ha a felsorolt hibákba botlanak, akkor hiánypótlásra szólítanak fel, s ameddig ennek nem teszünk eleget, addig a visszatérítést sem kaphatjuk meg. A visszatérítést egyébként a bevallás után 30 nappal kell megkapnunk (a hibás bevallásnál ez az idő a javítás után indul).

Az adóbefizetést viszont a bevallással együtt, legkésőbb május 21-ig kell teljesíteni. Kivétel az az eset, ha 150 ezer forintnál kevesebb a fizetendő adónk. Ekkor pótlékmentes részletfizetést kérhetünk (a bevallásban lehet jelölni), legfeljebb 6 egyenlő részletre. Az első részletet szintén május 21-én kell befizetni, s aztán is minden hónap 20-án kell teljesítenünk (vagy ha ez a nap hétvégére esik, akkor a következő munkanapon). Vigyázat: ha valaki késik az adott havi részlettel, akkor a maradék tartozást egy összegben kell rendeznie, és késedelmi pótlékot is kell fizetnie.

Az adóbefizetést intézhetjük csekken, átutalással vagy a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyébként a fővárosban már május 13-ától meghosszabbított nyitva tartással várja az adózókat, és számos vidéki irodában is hasonló akcióra készül az utolsó napokban.

S ha már adóbevallás, akkor ne feledkezzünk meg az szja 1+1 százalékáról sem, amit civilszervezetek, egyházak vagy a nemzeti tehetség program támogatására ajánlhatunk fel. Ezzel úgy segíthetünk, hogy az nekünk egyetlen fillérünkbe sem kerül. Az szja 1+1 százalékát is legkésőbb május 21-éig tudjuk felajánlani (az EGYSZA lapon vagy az elektronikus bevallásban). Ha már korábban beküldtük a bevallásunkat, de az egy százalékokról megfeledkeztünk, akkor is május 21-éig még pótolhatjuk a dolgot (papíralapon és elektronikusan is).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik