Gazdaság

Adó 1%: 165 millió a Heim Pálnak, 3,2 milliárd a katolikusoknak

Az előző évekhez hasonlóan az idén is közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy mely szervezetek részesültek adónk felajánlható 1+1 százalékából.

2019-ben 1,69 millió magánszemély döntött úgy, hogy valamilyen civil szervezethez juttatja el adójának felajánlható egy százalékát. Több mint százezerrel kevesebben, mint az előző évben, amikor 1,8 millióan tettek így. 2018-ban 8,25 milliárd forint került egy százalékos felajánláson keresztül szervezetekhez, az idén 8,77 milliárd. Ez 27.600 szervezettel számolva azt jelenti, hogy fejenként kicsivel több mint ötezer forintról rendelkeztek a magyarok az idei bevallási időszakban.

A legtöbbet a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kapta (165 millió forint), a lista elején kizárólag egészségügyi intézmények vagy szervezetek állnak. A második legtöbb pénz a Bátor Tábor Alapítványnak jutott (143 millió forint), a harmadik helyre az Országos Mentőszolgálat Alapítvány került (121 millió forint). Tizenhat szervezetnek (köztük a Rex Kutyaotthon Alapítványnak, a Bethesda Kórház Alapítványnak vagy az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak) jutott legalább ötven millió forint. Az Átlátszónet Alapítvány 24 milliót kapott (ezzel a harmincadik a listában) a TASZ húszat, a Magyar Helsinki Bizottság 5,6-ot, Transparency International 4,5-öt.

 

Vannak kifejezetten szerencsés szervezetek, amelyek úgy kaptak több százezer forintos támogatást, hogy egy vagy két fő ajánlotta fel nekik. Ilyen a Digitálisan Archivált Tudás Alapítvány, amely két embertől kapott egy százalékot, összesen 795 ezer forint értékben.

Ez felszorozva havi szinten 3,3 millió forintos szja, ami bruttó 22 millió forintos bért jelent. Fejenként.

A Budapest Artisan Alapítványhoz csak egy embertől érkezett felajánlás, de így is 256 ezer forintot kap, ekkora szja havi bruttó 14 millió forintos bérnél keletkezik.

Településenként összegyűjtöttük a civil szervezeteket, majd összesítettük a hozzájuk beérkező pénzt, azt pedig térképre raktuk. A lenti ábrán, amin a sötétebb szín jelzi a nagyobb összeget, nem meglepő módon a falvak világosabbak (már ami színes, azaz kapott ottani civil szervezet felajánlást), érdekességként pedig egy Szeged felé csúcsosodó V-alak látszódik: a délnyugati, illetve északi településeken működő szervezetek alig kaptak pénzt.

Ha egy adott falu vagy város fölé viszi az egeret, megnézheti, oda mennyi pénz vándorol nemsokára.

Made with Flourish

1házi

Az 1+1 felajánlás értelmében nemcsak civil, de számos, jellemzően egyházi szervezeteket is támogathatunk adónk egy százalékával. Itt sokkal kevesebb, harminckét szervezet versengett egymással, a legtöbb pénz, 3,2 milliárd forint a Magyar Katolikus Egyházhoz érkezett, 633 ezer ember ajánlotta fel nekik adójuk egy százalékát. A második legnagyobb összeget az a Nemzeti Tehetség Program kapja (276 ezer embertől), aminek a kampányához az énekes Zséda és a vízilabdázó Kiss Gergely is az arcukat adták. A technikai számuk a 1823, elég sok helyen lehetett velük találkozni.

Kép: tehetsegpark.hu

Dobogós lett még a Magyarországi Református Egyház, az ő számlájukra 1,3 milliárd forint érkezik hamarosan. A Hit Gyülekezete 43 ezer embertől 122 millió forintot kapott.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba – MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik