Reklámpiaci szempontból 2005 első félévét a bankok, a gyógyszergyártók és az autóforgalmazó cégek látványos előretörése, és a reklámköltések közel 13 százalékos növekedése jellemezte TNS Media Intelligence (korábbi nevén Mediagnozis) közleménye szerint.
Leállt a termelés a felszámolás alatt álló, parádsasvári Parád Kristály Manufaktúra Rt.-nél (PKM), azt követően, hogy kifutott a cég rendelésállománya.
A Bombardier a MÁV motorvonat tenderének csütörtökön kihirdetett eredménye ügyében ismételten benyújtotta a jogorvoslati kérelmet, az eljárás megindult - közölték az MTI érdeklődésére a Közbeszerzési Döntőbizottság titkárságán pénteken.
Úgy tűnik, az Auchannak még mindig nem sikerült véglegesen lezárnia az áruház felszámolását kezdeményező beszállítókkal a vitát. Egyesekkel már tárgyalnak, más cégeknek - saját bevallásuk szerint - a hipermarket még mindig súlyos összegekkel tartozik.
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. augusztus 4-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy az Electro World Magyarország Kft. árgarancia szolgáltatása a fogyasztók megtévesztésére alkalmas volt. Ezért a céget 2 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.
A Linde Gáz Magyország Rt. az idén 25 milliárd forint nettó árbevételt vár, a múlt évi 23 milliárd forinttal szemben - mondta el Érdi György a Linde AG magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója az MTI-nek.
A BorsodChem Rt. és a Linde Gáz Magyarország Rt. összesen 135 millió euró (33 milliárd forint) értékű beruházást tervez, melyet a kormány a Befektetésösztönzési Célelőirányzatból közvetlenül támogat. A befektetők képzési támogatást és adókedvezményt is igénybe vehetnek – írja az MTI.
Egy magyar és egy vietnami befektetői csoport Soroksáron, illetve Pestszentlőrincen nyit kínai piacokat, ahol outletek is helyet kapnak majd – értesült a Népszabadság.
A brit Filtronic Plc. nemzetközi elektronikai gyártó még az idén termelőüzemet létesít Magyarországon. A százfős induló létszámmal tervezett beruházás költsége várhatóan több millió font lesz – értesült a Világgazdaság.
Már százezres nagyságrendben küldött ki fizetési felszólításokat az autósoknak a három budapesti parkolási társulás, amelyeknek 3-4 milliárd forinttal tartoznak a nemfizetők – értesült a Világgazdaság.
Nem egyforma a Malév privatizációjában még versenyben lévő ASBK Vagyonkezelő Kft. és Air Bridge Rt. ajánlata, ezért a privatizációs szervezet a kedvezőbb ajánlatot tevő utóbbival kezdte meg a tárgyalást.
A Malév-járatok átlagos kihasználtsága 80 százalék fölé emelkedett júliusban, az utasforgalom pedig több mint 13 százalékkal bővült a tavalyi év hasonló időszakához képest. A sikeres nyári hónap a Malév új desztinációinak is köszönhető.
A MÁV szeptember elsejével 20 millió forinttal részvénytársaságot hoz létre, amelynek segítségével a későbbiekben (akár 2006. január elsejével) kiszervezheti árufuvarozási tevékenységét – írja szerdai számában a Napi Gazdaság.
Jelentősen növekszik a luxus-hajóutazások iránti érdeklődés a magyarok körében. A Karib- és a Földközi-tengeren 30 százalékkal is emelkedhet az idén a magyar utasok száma. E mellett egyre népszerűbbek a néha még ezeknél is borsosabb árú folyami hajóutak – értesült a Világgazdaság.
Öt külföldi vállalat érdeklődik a román Romgaz gázipari vállalat megvásárlása iránt: a MOL Rt. mellett a Gaz de France, a német Ruhrgas, az orosz Lukoil, a német Wintershall – közölte Codrut Seres gazdasági miniszter.
A Szerencsejáték Rt. idei első féléves árbevétele a tervezett 57 milliárd forintot 14,2 százalékkal haladta meg és elérte a 65,3 milliárd forintot. Ennek megfelelően az egész évre számított 1,044 milliárd forintos eredménytervet is túlteljesítette.
Augusztusban a benzin literenkénti fogyasztói ára országos átlagban 275 forint, míg a dízelé 260-265 forint körül stabilizálódik - mondta a Mol Rt. vezető közgazdásza. Varró László közölte: a magasnak mondható árak ellenére a benzinfogyasztás nem csökkent, a gázolaj iránti kereslet pedig tizedével nőtt.
A fővárosban a taxitársaságok a hónap folyamán emelik a viteldíjat. A benzinár emelkedése mellett a korábban kihagyott inflációs korrekció is várható – írja a Napi Gazdaság.
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke azt megelőzően zárta be a testület hétfői ülését, hogy az - két civil kurátor kezdeményezésére - határozatban mondta volna ki: Hollós Jánost tekinti a jelenleg elnök nélkül működő intézmény ügyvezetőjének.
Szijjártó Péter arra vár választ a miniszterelnöktől, hogy visszafizeti-e azt a 75 millió forintos osztalékot, amelyről a tulajdonában lévő Altus Rt. döntött a cégbíróság szerint jogellenes meghatalmazás alapján.