A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a pestszentlőrinci "darabolós gyilkosság" elkövetésével gyanúsított nő előzetes letartóztatását - olvasható a Fővárosi Bíróság honlapján.
A rendőrök egy fenyegető hívás miatt három bírósági épületet ürítettek ki, több száz embert küldtek az utcára. A telefonáló ennyivel nem érte be, délután "újabb adag" bombát jelentett be.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Rafael László Róbert ellen indított büntetőügyben a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét.
"Csináld jól és tedd jobbá" - fogalmazta meg pályafutásának vezérlő elvét Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnökjelöltje meghallgatásakor az alkotmányügyi bizottság ülésén.
Az MDF utódszervezete – a Jólét és Szabadság - 100 milliós kártérítést követel Bokros Lajostól, mert szerintük a párt listáján induló európai parlamenti képviselő már nem is tart fenn kapcsolatot velük.
Napokon belül kiderül, ki lesz Baka András főbíró utódja, és ki kerül az Országos Bírói Hivatal elnöki pozíciójába. Esélyes lehet Szájer József felesége.
Vádat emeltek K. Lajos és hét társa ellen a Főtáv Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos büntetőügyben, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt.
Jogerősen 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és több mint 400 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a Békés Megyei Bíróság a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát.