Nagyvilág

Ciánt vett be a bíróságon, miután elítélték

Michael Marin (michael marin, )
Michael Marin (michael marin, )

Az amerikai hatóságok megállapították, amit mindenki sejtett: méregkapszulát vett be az a férfi, aki a tárgyalóteremben halt meg, miután bűnösnek találták 3,5 millió dollárt érő házának felgyújtásában.

Az 53 éves Michael Marin még június végén esett össze egy arizonai tárgyalóteremben, miután felolvasták az ellen hozott ítéletet. Az akkori beszámolók szerint a férfi végig „zavartnak” tűnt az ítélet felolvasásakor, majd hirtelen vörössé vált a feje, köhögni kezdett, majd elájult és a földre esett. Azonnal mentők érkeztek hozzá, de már nem tudtak segíteni rajta. A kórházba szállítás után halottá nyilvánították.

Az esetet rögzítette egy tárgyalótermi kamera is. Az alábbi felvételen tényleg úgy tűnik, mintha valamit bevett volna a szájába, miközben az arcát a kezébe temette. Az kérdéses mozdulat a 30. másodperc után történt.

Azt az elméletet, hogy a férfi esetleg mérget vett be csak erősítette, hogy a halála után a rendőrök nátrium-cianidot tartalmazó dobozt találtak kocsijában. A halottkémi vizsgálat, amelynek eredményeit pénteken hozták nyilvánosságra végül megerősítette, hogy Marin ciánt vett be. A toxikológiai vizsgálatok ugyanis kimutatták a mérget a szervezetében – jelentette az arizonai ABC15. A mérget az interneten keresztül rendelte meg még 2011-ben, és házhozszállítással kapta meg.

Marin a vád szerint 2009 nyarán gyújtotta fel az átszámítva nagyjából 780 millió forintot érő házát, miután nem tudta eladni egy jótékonysági árverésen. Az ügyészek szerint a férfi nem tudta fizetni a havi 17500 dolláros (négymillió forint) törlesztőrészletet, és ezért akart megszabadulni az ingatlantól. Az Arizona Republic információ szerint az egykor igen jómódú Marin bankszámláján mindössze 50 dollár volt a tűz idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik