Belföld

Olyan pillanatban bocsátanak el több mint félezer embert a közmédiumoktól, mikor rettentő nehéz a médiában való elhelyezkedés. A rádiók katasztrofálisan állnak, de a kereskedelmi tévéknél sincs sok üresedés.
2011. 07. 08. 09:02
Szánalmasnak nevezte a Magyar Nemzetnek Boross Péter volt kormányfő, hogy - mint fogalmazott - a hazaárulással is felérő kémkedés gyanúja ellenére a bíróság nem látta indokoltnak a terheltek előzetes letartóztatásba helyezését.
2011. 07. 08. 06:59
Sopronban és környékén lopott meg többeket a 85 éves asszony. Egy hegykői családi ház udvarán nézelődött, amikor lefogták. Repülős Gizit eddig összesen 22 és fél évre ítélték.
2011. 07. 07. 15:11
A piac szerint fabatkát sem érnek a portugál kötvények. Soha ekkora CDS-felára nem volt még az ibériai ország papírjainak, és úgy néz ki, újabb mentőcsomagra van szükség.
2011. 07. 07. 12:33
Már negyvennégy gyermek és fiatal felnőtt került kórházba a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából - közölte Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese.
2011. 07. 07. 12:20
A kormánynak a héten meghozott és a jövőben tervezett döntéseiből az LMP azt a következtetést vonja le, hogy a kabinet „bérrabszolgákat kíván csinálni a magyar munkavállalókból”.
2011. 07. 07. 12:02
Persze már arra is van példa, hogy soron kívüli ellátást vehet a beteg, de általánosabb, hogy a kórházaknál rétesként nyúlik várólista. Van, amelyikre már csak 2013 októberére lehet feliratkozni. Ráadásul július elejétől hosszabbodhat a háziorvosra való várakozás is. A lassúság okai és következményei.
2011. 07. 07. 10:55
A nemzetközi politikai életben már megkezdte az építkezést a volt kormányfő, aki mögé 2014-ben az MSZP, sőt akár az LMP egy csoportja is felsorakozhat – értesült a Magyar Hírlap.
2011. 07. 07. 07:47
Hét végén ülésezik a Fidesz újonnan megválasztott elnöksége. A megtárgyalandó témák között szerepel a többi közt az igazságügyi reform és a választási törvény - értesült meg nem nevezett forrásból a Magyar Hírlap.
2011. 07. 07. 06:26
Nincs feladata az államnak a Mol horvát ügyeivel kapcsolatban, nyilatkozta Fellegi Tamás a Figyelőnek adott interjújában. A miniszter beszélt a kínai-magyar közeledésről és annak veszélyeiről, a budapesti reptérről és vasútfejlesztési terveiről is.
2011. 07. 06. 17:42
Szerdán reggel elkezdődött a felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása a négy közmédiában: a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna TV-ben és az MTI-ben.
2011. 07. 06. 14:58
Adatvédelmi biztos és informatikai szakértő meghallgatásával folytatódott Szilvásy Györgynek és az UD Zrt.-ügy többi vádlottjának tárgyalása. A nyári szünet után szeptemberben Csányi Sándor forrósíthatja fel a hangulatot a tárgyalóteremben.
2011. 07. 06. 13:00
Autóbuszok szállítják a 3-as metró utasait a Határ út és a Nagyvárad tér között, mert "gyanús csomagot" találtak az egyik állomáson - közölte a BKV fődiszpécsere szerdán.
2011. 07. 06. 12:33
A Független Rendészeti Panasztestület elnöke szerint méltatlansági eljárás indulhat Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke ellen a bohócforradalom nevű demonstráció miatt - írta a Magyar Nemzet.
2011. 07. 06. 10:53
Olvasói sztorik