Belföld

Már 44-en kórházban

Már negyvennégy gyermek és fiatal felnőtt került kórházba a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából - közölte Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese.

Éjszaka és csütörtök reggel is vittek még hányásos és hasmenéses tünetekkel gyermeket kórházba. Olyan eset is volt, amikor az orvos úgy ítélte meg, hogy az enyhe hasmenéses tünet miatt a gyermek kórházi ellátása nem szükséges. Bujdosó László azt mondta: az ajkai, veszprémi és a székesfehérvári kórházakban kezelt betegek állapota egyre jobb, valószínűleg csütörtökön többen hazamehetnek. A főorvos közölte, hogy a laboratóriumi első gyorstesztek negatív eredményt mutattak a calici vírusfertőzésre. Ezt kevés minta alapján produkálta a teszt, így nem lehet kijelenteni, hogy nem calici fertőzés okozta a megbetegedéseket. A főorvos szerint egyértelmű laboreredmény csak szombatra várható. Ismertetése szerint a táborban maradt gyermekek orvosi felügyelet alatt vannak, de sokan utaztak már haza a szüleikkel.

Az orvosok azt tapasztalták, hogy minél idősebb a beteg, annál lázasabb. A táborvezetőt a rendőrség kihallgatta, szerinte csak egy kisebb fertőzésről van szó. Elképzelhető, hogy tojásleves okozta a megbetegedéseket – közölte a TV2 Tények című műsora.

A Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két táborában 123-an nyaraltak. Többen távoztak a táborból szüleikkel, de megeshet, hogy közülük valaki másutt kerül kórházba. Akik ott maradtak, azok hideg ételt kapnak, mert a konyhát lezárták, mindenütt fertőtlenítettek. A megbetegedések okát még nem tudni, nem biztos, hogy ételmérgezésről van szó, nem zárható ki a calici vírus okozta, vagy más fertőzés sem. Csak laborvizsgálatokkal lehet majd a megbetegedések pontos okát megállapítani.
Előzetes laboreredmény csütörtökön délre várható.

A táborban maradt gyermekek orvosi felügyelet alatt állnak, egy mentőautó is folyamatosan a helyszínen van.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik