A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság rendkívüli ülésének összehívását kérik szakmai szervezetek, amelyek a jelenlegi drogstratégia mellett állnak ki.
Új világot épít a kormány. Ennek egyik alapköve az a törvénytervezet, amely értelmezhetetlen korlátok közé szorítja többek között az internetes újságírást, és ezzel veszélybe sodorja a sajtószabadságot. A médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló jogszabály úgy enged rá egy szuperhatóságot az újságírókra és laptulajdonosokra, ahogyan az az Fn.hu szerkesztősége szerint elfogadhatatlan.
A rekordnak számító félmilliárd forintot is meghaladta a Mikulásgyárba érkezett adományok értéke, és ezzel mintegy 150 ezer rászorulónak segíthetnek Magyarország legnagyobb jótékonysági akciójának szervezői - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár tulajdonosa.
Ha a felsőoktatási hallgatók február 1-jéig nem kapnak megnyugtató híreket, hogy a hallgatói jogok biztonságban vannak, március 16-án országos demonstrációt tartanak a fővárosban - mondta Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Csaknem három év után a mai volt az első hétfő, amikor a közrádió reggeli műsorában a hallgatók hiába várták Tölgyessy Péter reggeli elemzését. Helyette Mong Attila műsorvezető olvasott be egy közleményt.
Tarlós István főpolgármester megerősítette a Világgazdaság azon értesülését, amely szerint 2014-ig biztosan nem kezdődik el a négyes metró Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszának építése.
Szigorú takarékossági intézkedésekre kényszerülnek a megyék jövőre - idézi a Népszabadság a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökét. A Debrecenben működő megyei könyvtár januárban zárva tart, hogy spóroljanak a rezsiköltségeken.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelenti elődjét a Duna Televízió nemrég kinevezett vezérigazgatója. Ókovács Szilveszter a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy a csatornánál kiszívtak egy zsák közpénzt.
A jövő év első harmadában írhatják ki a pályázatot a haderőből kivont MiG-29-es repülőgépek értékesítésére - írta a Magyar Nemzet a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozva.
Ezen a héten ülésezik idén utoljára az Országgyűlés. A Ház ma szavaz egyebek mellett a jövő évi költségvetéshez beadott, úgynevezett második körös kapcsolódó módosító indítványokról, a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét biztosító, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatokról.
Egy hónap alatt 300 ezer Fidesz-szavazó távolodott el a kormánypárttól – olvasható a Szonda Ipsos legfrissebb felmérésében, amelyet a Népszabadság közöl. A csökkenés ellenére is toronymagasan vezet Orbán Viktor pártszövetsége.
Felül kell vizsgálni, újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, ha minimális esély van erre, mert hatalmas pénzekről van szó - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Megszorításokat hozna, több nagyobb beruházás leállításával járna, de hosszú távon megteremtené a gazdálkodás stabilizációs alapjait a Főváros 2011. évi költségvetésének első munkaterve.
Az Alstommal meg fogunk egyezni - jelentette ki Tarlós István főpolgármester a HírTV-ben. A főpolgármester szavai szerint "borzasztó" az a szerződés, amit az előző városvezetés kötött.
"A kormányzati kommunikációval ellentétben az Orbán-kormány nem megnyitja, hanem véglegesen elveszi a diktatúra ügynökeinek neveit tartalmazó mágnesszalagok kutathatóságának lehetőségét" - közölte Staudt Gábor a Jobbik képviselője.
A Tiszán levonuló árhullám Tiszadorogma térségében tetőzött, a hideg idő és a lefagyások miatt pedig egyelőre nem romlott tovább a belvízhelyzet - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs.
"A kormány a Kenedi-bizottság megszüntetésével elveszi a lehetőséget a jövő generációk elől, hogy megismerjék a kommunista diktatúra működését és az egykori állambiztonság szerepét a rendszerváltásban. Úgy tűnik, a Fidesz falaz az egykori állambiztonsági szerveknek, és nem kíván szembenézni a múlttal" - közölte az LMP-s Schiffer András.