Az elmúlt 24 órában emelkedett a vízszint a Fehér- és a Kettős-Körösön, míg a Fekete-Körös apad. A Hármas-Körös vízszintje gyakorlatilag stagnál - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
“Ne menjünk el a tény mellett, hogy ennyi negatív írás jelent meg Európa összes államában a médiatörvény kapcsán, ami sajnos nem jó az országnak, egy soros uniós elnökség esetében sem” - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Duna Televíziónak. A politikus a műsorban bírálta a nyugdíjrendszer átalakítását is.
A Lungo Drom vezetője szerint új korszak, új szemléletű erkölcsös politika indult el romaügyben azzal, hogy a vasárnapi országos kisebbségi választásokon 71, a területin pedig 85 százalékos támogatást kapott a szervezet.
A kárenyhítési alap feltöltéséről, valamint a tejtermelők támogatási rendszerének átalakításáról is dönt várhatóan már szerdán a kormány - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Czerván György.
A kormány egyelőre nem tervezi az üzemanyagárak jövedéki adójának, illetve áfa-tartalmának csökkentését. Pedig a Fidesz ellenzékben még azt mondta: az ország vezetőinek van lehetősége az üzemanyagárak csökkentésére, csak akarniuk kell.
A tévék és rádiók egyáltalán nem háborognak a médiatörvény tartalmi korlátozásokat előíró rendelkezései miatt. Igaz, ők, ellentétben a nyomtatott és internetes sajtóval, ezekhez már hozzászokhattak - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke.
Első fokon pert nyert az LMP a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. ellen. A cégnek 15 napon belül ki kell adnia az úgynevezett offshore és szállodaügyekre vonatkozó vizsgálati jelentéseket, illetve azok költségeit.
A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvény megsemmisítését kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a vegyipari szakszervezet. A VDSZ a beadványában az emberi méltóság, a személyes adatok és az önrendelkezési jog sérelmére hivatkozik, és a felülvizsgálat soron kívüli lefolytatását kérelmezi – olvasható a szakszervezet közleményében.
Gyurcsány Ferenc azt javasolja valamennyi ellenzéki pártnak, hogy hirdessen bojkottot az alkotmányozási folyamat egészére, és egyáltalán ne vegyen részt az Országgyűlés munkájában azon idő alatt, amikor a parlament, "önmagát bárminek is nevezve, a Fidesz új alkotmányát tárgyalja" - írja a blogjában.
Fizetést kapnak, de érdemi munkát nem végezhetnek a kormányváltás óta azok a roma fiatalok, akik még az előző kabinet által meghirdetett program keretében helyezkedtek el a közigazgatásban - írja a Népszabadság.
A Fideszt ellenzékben nem, csak kormányon érdekli az, hogy egy esetleges sztrájk esetén elégséges szolgáltatás nélkül maradhat-e az utazóközönség, ez pedig nem túl korrekt - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTV Ma reggel című műsorában.
Lezárta a dinnyési zsilipet, s ezzel megszüntette hétfőn a Velencei-tó vízeresztését a Közép-dunántúli Környezetvédelmi- és Vízügyi Igazgatóság. A Balatonnál viszont mindaddig fenntartják a vízeresztést, míg a tó vízszintje a szabályozási szint alá nem csökken - közölte az igazgatóság vezetője.
Mától a közterület-felügyelőkkel együtt járnak az ellenőrök a BKV egyes járatain. Egy ellenőri csoporthoz négy közterület-felügyelő csatlakozik - írja az MR1-Kossuth Rádió honlapja.
Nem Hoffmann Rózsa javaslatait ellenzi a Megyei Jogú Városok Szövetsége, csak az észrevételeiket küldték vissza a szaktárcának - közölte Kósa Lajos, a szövetség elnöke.
Ferihegyen a 2010 második felében a rossz időjárás miatt "bezuhant a forgalom", az 51. héten megtört az utasszám dinamikus növekedése - mondta el Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója.
Pálinkás József MTA-elnök szerint rendkívül laza munkafegyelem és szakmai problémák terhelték a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetét, amikor átvette annak irányítását - olvasható a keddi Magyar Nemzetben.
Míg júliusban 38 százalék volt azok száma, akik Magyarország európai uniós csatlakozásában inkább előnyt láttak, addig most január elején már a megkérdezettek 46 százaléka vélte úgy, hogy a tagság előnyös az ország számára - ismerteti a keddi Népszabadság a Sonda Ipsos közvélemény-kutatását.
Eljátszottunk azzal a képtelen gondolattal, mi történne, ha a csorbított jogkörű Alkotmánybíróság helyt adna a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos valamelyik beadványnak. És, ha a kormány ezután is ragaszkodik a megtakarításokhoz?
A Magyar Hírlap információi szerint Szatmáry Kristóf, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjának elnöke, fideszes országgyűlési képviselő belgazdasági államtitkár lesz a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
A törvény szerint a kiegyensúlyozatlan tájékoztatást szankció nem sújtja, pénzbírságot pedig egyáltalában nem lehet kiszabni - jelentette ki Martonyi János Párizsban újságírók előtt.
A Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya megerősítette, hogy Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2013. márciusáig szóló mandátumát a törvény előírásai szerint ki fogja tölteni.