Minden személyautóban kötelezővé kívánja tenni 2009-re a repülőgépek fekete dobozához hasonló szerkezet beépítését az Európai Bizottság belga lapértesülések szerint. A szerkezet állítólag évente 2000 életet menthetne meg az unióban.
Több hónapos tanácskozások után a General Motors (GM) és a DaimlerChrysler együttműködési megállapodást írt alá. Az erről szóló szerződés már augusztus 22-én életbe lépett.
Közel 9 év után a Jaguar leváltja az 1996 tavaszán bemutatott XK-t. Idén Frankfurtban az új modell jó eséllyel indulna a legszebbnek járó aranyalmáért.
Ugyan a B-osztály teljesen új, mégsem hat a meglepetés erejével. Ennek oka rendkívül egyszerű, ugyanis a B az A-osztály hosszított padlólemezére épül, és rendelkezik annak legtöbb tulajdonságával.
A német autógyártó az utóbbi években vesztett részesedéséből az amerikai piacon. A Handelsblatt értesülései szerint ezen úgy változtatna a Volkswagen, hogy a Daimlerral közösen gyártanának kisebb méretű többhasznú furgonokat.
Kimi Räikkönen nyerte meg az első Török Nagydíjat, de nem örülhetett felhőtlenül, hiszen csapattársa az utolsó körben vesztette el második helyét Alonsóval szemben.
Az olajárrobbanásnak köszönhetően újra és újra felvetődik az olyan járművek gondolata, amelyek amellett, hogy kevésbé szennyezik a levegőt, megszüntetik az olajnagyhatalmaktól való függőséget is.
A profitkényszertől hajtott lízingcégek egyre lazább feltételekkel hiteleznek, jövedelmezőségük gyorsan romlik, a visszavett, majd kényszerértékesített autók elszívják a keresletet. A folyamat összeomlással fenyegethet - írja a csütörtökön megjelenő Figyelő.
Egy újabb Meriva-tesztpéldány, ezúttal Fiat-eredetű 70 lóerős dízelmotorral. Meghatározhatatlan egyed az autós zűrzavarban, egyértelmű Zafira-recept alapján.
A hétszeres német világbajnok ugyan saját elmondása szerint még mindig rendkívülien motivált, de a találgatások már megindultak, hogy ki lehet az utódja a Ferrarinál. Rendszeresen felmerül Valentino Rossi és Fernando Alonso neve.
Egyelőre nem okoztak fennakadásokat a Szentenderei úton ma elindult felújítási munkálatok – mondta el a FigyelőNet kérdésére a BKV fődiszpécsere. Igaz, a komolyabb munkát a Sziget Fesztivál utáni időszakra időzítik.
Marcus Grönholm nyerte a hétvégi finn ralit, ezzel megszakítva Sébastien Loeb győzelmi sorozatát. A francia pilóta ezúttal "csak" második lett, a mindig pontot szerző Markko Märtin előtt.