A Termőföld alapú jelzáloghitelezésről szóló megállapodást írt alá a Postabank (PB) és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) - jelentette be sajtóközleményében a Postabank Rt.
Korábban csak ablaktörlőket és fékberendezéseket koppintottak le, ma már viszont komplett autókat gyártanak külföldi mintára a kínaiak, persze licencdíj fizetése nélkül.
Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) az idei első félévet 8,66 milliárd forintos adózás előtti profittal zárta, 16,5 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbi 7,44 milliárd forintot
A kulturális minisztérium gyorssegélyként, tízmillió forint értékben ideiglenes tetőszerkezetet építtet a zsámbéki katolikus főiskola este leégett tetőzetének pótlására.
Az euróövezetben júliusban 1,9 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció - közölték az EU statisztikai hivatalában csütörtökön végleges adatként. Az ipari termelés júniusban 0,1 százalékkal csökkent az euróövezetben májushoz képest.
A Nemzeti Bank keddi inflációs jelentésében a májusi előrejelzéstől jelentősen eltérve mind az idei, mind a jövő évre felfelé módosította a pénzromlás várható értékét.
A mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW) németországi konjunktúramutatója nyolcadik hónapja emelkedett egyvégtében, ismét meghaladva az elemzők várakozását.
A német Porsche autógyár 70-75 ezer autó eladását tervezi az idén, 7,7-15,4 százalékkal többet a tavalyi 65 ezer darabnál. Július 31.-én zárult le a cég pénzügyi éve a becslések szerint ismét rekord profittal, immár sorban egymás után a hatodikkal.
Az osztrák OMV kőolaj- és gázipari vállalat első félévi csoportszintű működési nyeresége (EBIT) 322 millió euró volt, 65 százalékkal több a tavalyi első félévi 194,7 milliónál.
Budapesten az első félévben 11 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.
Az első héthavi államháztartási adatok alapján a Pénzügyminisztérium továbbra is 900 milliárd forint körüli államháztartási hiánnyal számol, ami a bruttó hazai terméknek (GDP) 4,8 százalékát teszi ki - mondta Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy sósav vizes oldatát szállító 40 köbméteres vasúti tartálykocsi szivárgása miatt kedden reggel 7 óra előtt húsz percre leállították a salgótarjáni rendező pályaudvar és a közeli 21-es főközlekedési út forgalmát. A vonatok ezt követően zavartalanul, menetrend szerint közlekednek - tájékozatta az MTI-t Kovalecz Imre, a Mávinform munkatársa.
A bruttó átlagkereset 14,1 százalékkal, a nettó 18,1 százalékkal, a reálkereset 13,2 százalékkal nőtt az év első hat hónapjában az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A növekvő kereslet miatt 120 új dolgozóval növelte létszámát a Heves megyei Petőfibányán működő, fröccsöntött televízió- és számítógépmonitor-kabineteket és egyéb műanyag alkatrészeket gyártó Young Star Elektronikai Kft. - tájékoztatta az MTI-t a cég alelnöke.
"Vadászkirályt" választanak augusztus 20-án Somogy megyében a lábod-nagysalléri első országos "vadászországgyűlésen" - közölte a Lábod Rt. vezérigazgatója az MTI-vel hétfőn.
A recessziós első félév második felében a német gazdaságban több állás szűnt meg, mint az 1990-es országegyesítés óta bármikor a második negyedévekben.
Minden eddiginél korábban, mintegy három héttel előbb kezdődött meg a szüret, Győr-Moson-Sopron megye két történelmi borvidékén; az Irsai Olivér szedése és feldolgozása már a múlt héten elkezdődött, ebből a fajtából mindkét borvidéken vannak ültetvények.
Az autósok számtalan trükkel próbálkoznak, hogy elkerüljék a sebességtúllépés szankcióit, a módszerek azonban hatástalanok - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa az MTI-nek.
Már az ősszel kinyomtatják az EU hivatalos lapjának (az uniós közlönyújságnak) az első magyar nyelvű köteteit, de jövő májusig csak az interneten elérhetőek. A csatlakozástól kezdve azonban minden uniós jogszabály olvasható lesz hivatalos magyar fordításban is, ami üzletnek sem rossz - számol be a Világgazdaság.