Belföld

Üzemet avatott Hatvanban a Bosch

Új, 30 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot avattak hétfőn a Robert Bosch Elektronikai Kft. hatvani gyárában. Az anyacég 72 millió euró értékű beruházása során elkészült csarnokba Németországból, Franciaországból és Spanyolországból helyezik át Hatvanba a gépjármű-elektronikai vezérlőberendezések gyártását.

A kormány mindent megtesz azért, hogy egyfajta regionális
gazdasági, logisztikai központ szerepet legyen képes betölteni
Magyarország úgy, hogy ez egyre inkább kiterjedjen a szellemi
erőforrás és a kutatásfejlesztési tevékenységre – mondta az üzem megnyitóján Kiss Péter kancelláriaminiszter. Közölte: mindehhez alapot teremt a 2004-es költségvetés és a gazdasági fejlesztési program, aminek kulcseleme az autópályák építése. A politikus hangsúlyozta: a magyar kormány büszke arra, hogy a befektetésekért folyó versenyben az ország magára vonta egy olyan cég figyelmét mint a Bosch. Azzal kapcsolatban, hogy a dél-koreai Hyundai konszern nem Magyarországot választotta közép-európai befektetésének helyszínül hangsúlyozta: a magyar kormány a legvégső határig elment, addig ameddig ez a magyar családok érdekeivel összhangban volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik