Belföld

Magyar síálmok – ágyúval lejtőre?

A 3 milliárdos beruházással épülő kékesi síközpont pályáira egy év múlva már 15 hóágyú ontja a havat. Az így „elállítható" 70 havas nap a sokkal jobb fekvésű bánkúti lejtőn természetes.

Az abasári székhelyű Mátra Centrum Kft. képviselői hétvégén jelentették be, hogy új sí központ épül 3 milliárd forintos beruházással 2006-ig a Kékestetőn, illetve Mátraházán. A síelőket a tervek szerint 2005-ben, de legkésőbb 2006-ban már 2 ülőszékes és 2 tányéros vagy csákányos felvonó szolgálja majd ki. A lifteket fogadó 6 ezer négyzetméter hasznos alapterületű, úgynevezett hegyállomás épületben szállodát, illetve egészségügyi szolgáltató részlegeket építenek. 



Magyar síálmok – ágyúval lejtőre? 1

Lesimították a kékesi lejtőt


A világszínvonalú szabadidőközponthoz hóágyúkkal és ülőliftekkel ellátott, közel 5 kilométer hosszú sípálya-hálózat tartozik majd. A tervezett fejlesztés első ütemében kiszélesítették és lesimították a Kékestetőről induló 1800 méter hosszú déli sípályát, felújították a jelenleg működő felvonót és egy új gyermekliftet, illetve a pálya teljes hosszában világítást helyeztek üzembe. Teraszos melegedőket és információs centrumot alakítottak ki, és már ezen a télen korszerű gépekkel kezelik a pálya felületét.


A beruházás keretében a jövőben ugyancsak felújítják az északi sípályát. Újabb nyomvonallal egészítik ki, illetve további két rövidebb sípálya és egy hódeszkás pálya épül a területen.


 Félévszázados síbérlet

 A mátrai sícentrum kialakítását a cég, illetve a területgazda gyöngyösi önkormányzat között létrejött, 50 évre szóló területbérleti szerződés teszi lehetővé. A döntő részben Dobróka Tamás abasári vállalkozó tulajdonéban álló cég elsősorban magántőkéből kívánja megvalósítani a beruházást, ugyanakkor számít állami és uniós pályázati forrásokra is. 

Már készül a vízvezeték


Arra a kérdésünkre, hogy vajon megéri-e a hazai hóviszonyok között sípályát építeni, illetve üzemeltetni, Nagy Róbert, a társaság sajtófőnöke elmondta: az idei tél az egyetlen, amikor szinte minden a természeten múlik. Ha olyan tél lenne, mint tavaly, vagyis 70 havas nap lenne a Kékesen, akkor már az első szezon is rentábilis lehetne.


Erre persze, nincs biztosíték. Éppen ezért már építik a vízvezetéket, jövőre készül el, s lehetővé teszi, hogy a második szezontól 15 hóágyút helyezzenek üzembe. A hóágyúk segítségével mínusz 2 Celsius foknál hidegebb idő esetén képesek lesznek elegendő, síelésre alkalmas havat előállítani. Téli hidegben a Kékesen hosszú évek átlagában nincs hiány, így számításaik szerint a hóágyúkkal minden évben biztosítani tudják majd a nyereséges működéshez szükséges évi 70-90 havas napot.


 Újra lesz síbusz Bánkúton

Sok éves kaotikus helyzetet követően a bánkúti parkoló fizetős lesz. Ettől azt várják, hogy kevesebb autó kapaszkodik fel a keskeny hegyi úton. Ellenben ismét megindítják hétvégeken az éppen a korábbi forgalmi káosz miatt megszüntetett síbuszokat.  

A Bükkben nem lehet ágyúzni


Az előző szezonban Kékestetőn 70 havas nap volt, ugyanakkor a szomszédos Bükk-hegységben a hazai viszonyok között ideális fekvésűnek számító bánkúti lejtőn 100 nap. Hosszú évek átlagában Bánkúton legalább 60 nap a síelésre alkalmas időszak. Mondhatni, Bánkút természetesen viszonyok között „tudja” azt, amire a Kékes csak hóágyúk segítségével „képes”.


Joggal felmerül a kérdés, mi történne, ha Bánkúton is hóágyúk segítenének. Ezzel kapcsolatosan Kovács Zoltán, a Bánkút Síklub elnöke elmondta a FigyelőNet kérdésére: csak egyetlen hóágyút üzemeltetnek, amellyel jobbára a meglévő havat összpontosítják a pályákra. Ennek azonban nem annyira anyagi, mint inkább természetvédelmi okai vannak. Bánkút ugyanis a Bükki Nemzeti Parkban fekszik, s a szakhatóság nem ad engedélyt nagyobb kapacitású vízvezeték kiépítésére. A bánkúti hóágyúk így csupán abból a csapadékból dolgozhatnak, ami a Bükkben leesik.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik