Három évvel ezelőtt mindenki azt jósolta, hogy a 2003-as berlini távközlési kiállítás a harmadik generációs (3G) mobiltelefonok beköszöntéről szól majd. A hálózatüzemeltetők és a mobileszközök gyártóinak ígéretei alapján
Németországban már régen el kellett volna kezdődnie az UMTS-korszaknak. A 2000. évi, összesen 51 milliárd eurós árverezési orgia után Gerhard Schmidt akkori Mobilcom-főnök jelentette ki elsőként azt, hogy 2002. szeptemberében megindul a szolgáltatás. De minden másképp lett: a Mobilcom az UMTS-szolgáltatás bevezetéséért vívott harcban végül is bedobta a törölközőt, és Schmidtnek mennie kellett.
De nemcsak Schmidt hajolt ki ilyen óvatlanul az ablakon: más előharcosok is szépen kiszámolták az üzleti terveket, és tetszetős képet festettek egy 2003-ra már virágzó német UMTS-piacról. Kristálytisztának látszott, hogy milyen állomásokon át vezet a diadalút a multimédiás mobilszolgáltatások felé. A gyorsabb mobil adatátvitelhez először is a GPRS szolgáltatásnak meg kellett volna honosodnia a GSM-mobilhálózatban. A szolgáltatók bevallottan fel akarták tornázni a felhasználók adatfogyasztási hajlandóságát, és mindjárt a jövőbeli UMTS mobilgeneráció szolgáltatásai felé is terelték volna őket.
Érdektelenség a piacon 
A gyakorlat azonban keresztülhúzta a számításokat. A dotcom-buborék kipukkadása a hálózatüzemeltetőket és a szolgáltatókat is váratlan gazdasági válságba sodorta. Ehhez jött még a GPRS-szolgáltatás és a hozzá szükséges készülékek bevezetésének halogatása. És a felhasználók sem úgy cselekedtek, ahogyan azt a szolgáltatók remélték. A fogyasztói szokások előre kalkulált megélénküléséből és a vele járó többletbevételből egyelőre semmi sem lett. Az egy mobilfelhasználóra eső havi forgalom 25 és 27 euró között stagnált. Mivel a nagy, átlagosan 73 százalékos piaci telítettség miatt új ügyfelekhez alig lehetett jutni, a növekedéshez csak a kiszorításos verseny és a többletszolgáltatások vihettek közelebb. Ebben lett volna fontos a széles sávú UMTS-hálózat.
A mobilszolgáltatók az UMTS-sel kapcsolatban meglehetősen szűkszavúak; úgy fest, hogy szinte száműzték ezt a rövidítést a szóhasználatukból. De a felhasználók szemében az UMTS hamis ígéretnek tűnik, és egy milliárdokat elnyelő sír képével kapcsolódik össze. A meghirdetett kezdési időpontok sohasem teljesültek; mostanában, az IFÁ-n például a T-Mobile vezetője, René Oberrmann jelentett be újabb halasztást. A Quam pedig teljesen feladta. Az üzleti biztonság óvatosságot diktál. A hálózatüzemeltetők nem akarnak tovább veszélyes területen maradni – az UMTS iránti várakozásokat sietős marketingígéretekkel és műszaki fogyatékosságokkal lehűteni. Különösen azért nem, mert felrémlenek előttük a WAP és a GPRS bevezetésével kapcsolatos elhamarkodott piaci jóslatok. 
Félig elkészült házi feladat
“A WAP és a GPRS kínos bevezetése sok kárt okozott” – intett mindenkit Jens Tiemann, a Frauenhofer Intézet UMTS-ért felelős projektvezetője. Tiemann tapasztalatból beszél: az ő csapata részt vesz a T-Mobile egyik próbaprojektjében, és egy berlini “tesztegységben” kutatja a mobilszolgáltatásokat. “Sok minden kiválóan működik” – mondta; jó például az internetcsatlakozás, a letöltési idő és az UMTS hálózat-beszédminősége. Az átadás körül azonban (amikor az egyik UMTS-cellából a másikra váltunk) még nincs minden házi feladat megoldva, s bajok vannak a hálózati technika és a végfelhasználói készülékek összeegyeztetésével is. “Valóban helyes várni még az UMTS piacra dobásával, amíg nem tudunk minőségileg magas szintű termékkel előállni” – támasztja alá Tiemann az időközben visszafogottá vált szolgáltatók álláspontját.
A szakértők is azt mondják, hogy az UMTS-cellák közötti átvétel meg az UMTS-ből GSM/GPRS-cellába és vissza való átadás még nem megy tökéletesen. A fejlesztők két összetett problémával küzdenek: az egyik az, hogy az UMTS és a GSM hálózatok különböző hozzáférési eljárással dolgoznak, és a két rendszer koordinációja rendkívül költséges.
Egy év halasztás?
Ulrich Möhlmann, a Lucent németországi UMTS-hálózati és interoperabilitási igazgatója szerint a második probléma abból fakad, hogy az UMTS-cellák a közlekedés okozta légszennyezéstől függően változtatják a hatósugarukat. S ez megnehezíti a hálózat tervezését, mert bár az UMTS-szabványban mindjárt több digitális átviteli csatornát határoztak meg, a GSM-ben csak egyetlen beszédcsatorna van.
Möhlmann nézetei szerint az UMTS már eléggé fejlett a kezdéshez. Az E-Plus a 2004-es CeBIT-en akar elindulni, s az O2 is jövő tavasszal. A Vodafone és a T-Mobile azonban még nem lépett. Mind a négy szolgáltató átlátta, hogy nem az UMTS-t magát kell piacra dobni, hanem az annak megfelelő szolgáltatásokat. Ehhez pedig három dolog kell: működő, vonzó és széles körben elérhető készülékek; megbízható szolgáltatási ajánlat; megfizethető tarifák.
Se forma, se tartalom
A telefonokkal kapcsolatban sincs minden rendben. Vannak ugyan termékek, de még nem felelnek meg a szolgáltatók igényeinek. A T-Mobile szerint a piaci sikerhez nem elegendő a készenléti idő, a kijelző minősége és az egyéb funkciók. A piaci indításhoz a Vodafone is az UMTS-re alkalmassá tett, a vevőnek többletértéket adó készülékek széles választékával készül.
Arno Wilfert, az Arthur D. Little tanácsadócég üzletvezetője és távközlési szakembere megérti a hálózatüzemeltetők zúgolódását. “Végül is a telefon fogja meg az embereket” – hangsúlyozza a mobilkészülékek jelentőségét a piacra való bevezetésben. Az ő szemszögéből is fontos, hogy a mobilkészülékek alkalmasak legyenek UMTS-szerű szolgáltatásokra, de fontos az is, hogy a szolgáltatók vegyenek is fel ilyenfajta szolgáltatásokat a portfóliójukba.
Bizonytalan előnyök
Wilfert az UMTS-t a GSM-technika olyan kiegészítésének tartja, amely növeli a sávszélességet és a hálózati kapacitást. A szolgáltatóknak ezért nem az UMTS-t kell reklámozniuk, hanem a széles sávú szolgáltatásokat: a videotelefont, a videoközvetítést – akárcsak a GSM-ben az MMS üzeneteket. A szakértők szerint éppen ez az igazi különbség a GSM és UMTS között: a második nemzedékbeli mobilkészülékeket a beszédkommunikáció tette sikeressé, de a 3G készülékeket egyelőre nincs, ami előrelendítse.
Tiemann, a Fraunhofer szakértője úgy gondolja, hogy “az UMTS inkább egy evolúciós folyamat, egyetlen teljesen 3G-specifikus szolgáltatást sem látunk még felbukkanni”. Az UMTS inkább a nagyobb sávszélességgel meg a szolgáltatások és alkalmazások kényelmével hajt hasznot. Möhlmann-nak is ez a véleménye; ő és csapata a Lucent-laborban az aszimmetrikus adatcsatorna 384 kilobites downlinkjére és a 64 kilobites uplinkjére összpontosít. Möhlmann úgy látja, hogy főleg az üzleti felhasználásokban van szükség nagyobb sávszélességre. “A megszokott alkalmazásokat, mint mondjuk az Outlook, a GPRS-en csak segédeszközök felhasználásával lehet futtatni, mivel túl kicsi az adatarány és túl nagy a késedelmi idő” – fejti ki véleményét a mostani hálózatok gyenge pontjairól.
Kísérleti programok
A technikusok ez idő szerint azon dolgoznak, hogy a mobilizálják a meglevő alkalmazásokat. A nürnbergi tesztközpontban például összekapcsoltak az UMTS-sel egy külső dolgozóknak adott ügyfél-felügyeleti megoldást. Az UMTS adataránya elegendő ahhoz, hogy a külsős dolgozókat központilag szoftverfrissítéssel lehessen ellátni, mondjuk egy, a Sobig F-hez hasonló féregvírus megjelenésekor.
A nürnbergiek bevezettek egy olyan terminálalkalmazást is, amely programokat és adatokat tárol a kiszolgálón, s a noteszgépekre csak a legszükségesebb szoftver és információ kerül fel. Mindent összevéve a szakmai világ egyetértésre jutott abban, hogy az UMTS-szolgáltatásokat főleg az üzleti felhasználók fogják keresni, mivel az ő munkájukban játszik igazán fontos szerepet a sávszélesség és a gyorsaság. Mindenesetre az UMTS 384 kilobit/másodperces sebessége jócskán elmarad az egykor elvárt 2 megabit/másodperces sebességtől. Az átviteli arányok inkább a magasabb ISDN-színvonalon mozognak.
A marketingszakemberek szerint a “hálózati hatást” sem szabad figyelmen kívül hagyni, jegyzi meg Wilfert tanácsadó, s ezzel a hiányzó UMTS-lefedettségre utal. A hálózatokat gazdasági okokból nem építették ki – a fenntartók ezt nem is tagadják. A felhasználó ezért bizonyos rendkívüli helyzetekben azt tapasztalhatja, hogy egy-egy UMTS-adókörzet elhagyásakor az UMTS-szolgáltatások megszakadnak vagy csak kisebb sávszélességgel működnek tovább.
Áruk és árak
S azt sem tudni, hogy az UMTS-szolgáltatások mennyibe fognak kerülni. A T-Mobile és a Vodafone bejelentette, hogy a létező GPRS-tarifamodellek felé törekszik; vagyis az egyéni felhasználók átalánytarifa szerint fizetnének, az üzleti felhasználók pedig forgalom szerint. Wilfert nézetei szerint azonban ez a felfogásmód túlságosan konzervatív; ő inkább a DSL-szolgáltatáséhoz hasonló modellt javasol: a hálózati szolgáltatóknak az átalánydíjas modellt kellene választaniuk, mert csak így lehetne gyorsan megnyerni a kritikus tömeget.
Ezt sugallja az A.T. Kearney tanácsadócég is: kutatásai szerint a mobilfelhasználóknak majdnem az egyharmada a magas költségek miatt utasítja el az adatszolgáltatásokat; a vásárlók egyszerű, jól átlátható árstruktúrákat szeretnének. Különösen fontos tehát, hogy az UMTS tarifamodellje már az első percektől kezdve meggyőző legyen.
De a mobilszolgáltatóknak van még idejük finomítani a marketingstratégián. 2004 előtt sok kereskedelmi tennivaló akad, még ha hivatalosan már korábban bekapcsolják is a hálózatokat. Így tartja ezt Uwe Bergheim, az E-Plus főnöke is; ő előbb visszafogta a követeléseket, majd a 2004-es évet tűzte ki a technikai fejlesztésekre. Wilfert helyénvalónak tartja ezt a becslést: szerinte legkorábban a 2004-es karácsonyi forgalomban mondanak majd olyasmit a hálózatok üzemeltetői, hogy nagy számban dobnak piacra támogatott készülékeket. A szolgáltatók kivárnak, hiszen a 2005-ös IFA kiállításig van még idő; addig talán az UMTS-készülékek maradnak a vásárok legnagyobb szenzációi.
