A fővárosi önkormányzat még az idén 28 milliárd forintos hitelt vesz fel – számol be a Népszabadság a Városháza pénzügyi bizottságának szerdai, zárt ülésének döntéséről.
A 2000-ben indult, három évre szóló áfacsökkentést decemberig, majd ezt követően szerdán újabb két évvel meghosszabbították azzal a szándékkal, hogy az eredmények értékelése után esetleg állandó megoldást választhassanak - írja a Napi Gazdaság.
A legnagyobb lengyel olajvállalat, a Mollal szövetséget tervező PKN Orlen felügyelőbizottsága csütörtökről januárra halasztja a döntést az igazgatótanács elnöke, Zbigniew Wrobel leváltásáról - tudta meg a Dow Jones hírügynökség Varsóban.
A Nyugati pályaudvaron lévő 8,2 hektáros földingatlan árverési feltételeit három befektető teljesítette, a zárt árverési procedúra eredményesen lezárult - közölte a MÁV.
Az év végén elmarad a lakossági áramáremelés, mivel a várt szinten stabilizálódtak a tüzelőanyagok - a kőolaj és a földgáz - világpiaci beszerzési árai, és a forint-dollár árfolyam is kedvezően alakult - számol be a Népszava.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyetért a kormány azon lépésivel, amelyek a makrogazdasági egyensúly helyreállításának irányába mutatnak - közölte a kamara.
A Jukosz orosz olajipari cég részvényára a moszkvai értéktőzsdén nyolc hónap után szerdán először zárt 10 dollár alatt, miután a cég központjaiban rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak a hatóságok és a befektetők szerint egyre kisebb az esély arra, hogy felvásárolja a kisebb rivális Szibnyeft vállalatot.
A Magyar Televízió Este című műsorában szerdán a kormányfő visszautasította a mostani intézkedések összehasonlítását a Bokros-csomaggal. "Nagyon nem örültem annak, hogy mindezt meg kellett tenni, azonban csak így lehet a nyugdíjak, családi pótlék értékét megőrizni illetve növelni, és egy nagyobb bajt megelőzni" - jelentette ki.
A cirfandli Ausztriában, Gumpold-skirchen tájékán és a Mecsekalján, Pécs körül terem leginkább, a nem-zetközi cirfandli-versenyekre is e két helyről delegálják a palackokat, az EU cirfandli régiója itt fog kirajzolódni.
Jövő hétfőn nyitja meg új diszkontáruházát a Pátria Nyomda Rt. A cég fővárosi telephelyén létesülő kereskedelmi egység 1200 négyzetméter, abból 400 négyzetméter a raktár - írja a Világgazdaság.
Megszüntette Rejtő E. Tibor előzetes letartóztatását tízmillió forint óvadék ellenében a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) szerdán; az ügyészség nem fellebbezett, így a határozat jogerős - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Bíróság szóvivője, Sándor Zsuzsa.
A Pentagon döntése értelmében az iraki háborút ellenző országok cégei nem kaphatnak megbízást az ország újjáépítésében. A nemzetközi felháborodást kiváltó döntés után Bush Európát hívta telefonon.
9289 ponton zárta a napot a BUX, a keddi lendületnek egész nap nyoma sem volt, visszatért oda, ahol hétfőn abbahagyta. Kilenc és fél milliárd volt a forgalom. A Mol 2,3 százalékot veszített, a Richter 2,2-t, az OTP 1,9-et. Csak a Matáv nem esett. Az FHB részvénye úgy viselkedett, ahogy az FN szakértője a megszorítások bejelentése után megjósolta: 3,1 százalékot veszített értékéből a részvény.
A fizetési mérleg GDP-arányos hiánya az idén várhatóan eléri a 6,2-6,5 százalékot - tartalmazza a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán nyilvánosságra hozott gyorsjelentése. A múlt esztendőben a deficit 4 százalékot, a megelőző esztendőben 3,4 százalékot tett ki.
Megkezdi a Balaton nádasaiban lévő stégek bontását csütörtökön a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Zánka, Balatonakali, Balatonszepezd térségében - tájékoztatta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerdán az MTI-t.
Budapesti Értéktőzsde Rt. a Diákhitel Központ Rt. DK2006/01 elnevezésű, 03 részletszámú, 499.997 darab, 10.000 forint névértékű, 4.999.970.000 forint össznévértékben kibocsátott, dematerializált, névre szóló kötvényét csütörtökkel a tőzsdei kereskedésbe bevezeti - hozta nyilvánosságra a BÉT hivatalos honlapján szerdán.
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. középtávú stratégiájában 2004-re prognosztizált jövedelmi pozíció a lakáshitelekhez adott állami támogatás csökkentése ellenére teljesíthető, és a bank az idei évhez képest növekvő adózott eredményt vár - mondta az MTI-nek Gyuris Dániel, az FHB vezérigazgatója.
Szakértők túlzottnak tartják a Pénzügyminisztérium prognózisát, amely szerint a lakáshitel-állomány jövő évi növekménye a kormányzati intézkedés következtében 350 milliárd forinttal is csökkenhet a korábban várthoz képest.
Elkerülhetetlen és szükséges lépésnek nevezték a kormány megszorító intézkedéseit az MTI által megkérdezett gazdaságkutatók szerdán, úgy vélték, hogy a döntések gesztusértéke jelentősebb mint számszerinti hatásuk.
Magyarországon olyan komoly gazdasági problémák vannak, amelyek már nem oldhatók meg a gazdaságpolitika, a monetáris politika szűk eszközeivel, a bajok orvoslásához széleskörű összefogásra van szükség - hangoztatta szerdán Szombathelyen Dávid Ibolya.
A Magyar Nemzeti Bank a hosszabb távú kiszámíthatóság és monetáris stabilitás megteremtésével kíván hozzájárulni a gazdaságpolitika konszolidációjához, továbbra is mindent meg fog tenni a koordinált fiskális és monetáris stratégia megvalósítása, a 2005. év végére kitűzött 4 százalékos inflációs cél elérése és az euró 2008-as bevezetése érdekében - közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.