A tökmagolajat tartalmazó gyógyhatású termékek forgalmazását további intézkedésig felfüggesztette az Országos Gyógyszerészeti Intézet - írja a Népszabadság.
Történelmi csúcson zárt csütörtökön a moszkvai értéktőzsde irányadó mutatója a legfőbb orosz exportcikk, a kőolaj és a nyersanyagok árának az emelkedésére.
Belgrádba és Nisbe is átterjedtek a koszovói villongások. A FigyelőNet helyszíni tudósítása szerint a tüntetők felgyújtották a szerb főváros egyetlen dzsámiját és összecsaptak a rendőrökkel.
A D and B Corp. pénzügyi információs szolgáltató (korábbi nevén Dun and Bradstreet) csütörtökön bejelentette, hogy 24 millió dollárért eladja hat európai országban, köztük Magyarországon működő érdekeltségét a svéd Bonnier AB cég leányvállalatának.
Csütörtökön a BUX 14,4 milliárd forintos részvény forgalom után 14,35 pontos, 0,13 százalékos gyengüléssel 10623,47 ponton zárt. A két gyógyszergyári részvény, a Richter és az Egis egymással versengve múlták alul egymást.
A SolQMio német vállalat 183 millió eurós - 46,7 milliárd forintos - költséggel napelem-gyártó üzemet épít Bicskén. A költségvetés 24,5 millió euróval támogatja a beruházást.
Az EU versenybiztosának csütörtöki bejelentése szerint kudarcba fulladtak a tárgyalások a Microsofttal, így a lehetséges szankciókról a következő hetekben dönt az EU versenyhivatala, amely erős piaci pozíciójával történő visszaéléssel vádolja a szoftveróriást. Az ügy vélhetően a bíróságon folytatódik majd.
A milánói ügyészség 29 volt Parmalat-vezető és három jogi személy ellen élt vádemelési javaslattal, amelyről - a három hónapja folyó nyomozás eddigi eredményeiről - az illetékes bírónak öt nap alatt kell döntést hoznia.
A Kereskedelmi Világszervezet vezérigazgatója csütörtökön felszólította az Egyesült Államokat, hogy a WTO bevonása előtt tárgyalásos úton próbálja megoldani a mikrochip-export miatt kirobbant kereskedelmi vitáját Kínával.
A Royal Dutch/Shell olajipari cég ismét csökkentette kitermelhető olajtartalékára vonatkozó adatát és azt közölte, hogy elhalasztja péntekre tervezett éves jelentésének ismertetését, amire májusig fog sort keríteni.
Az Egyesült Királyság leghamarabb 2011-ben vezetheti be az eurót, miután a pénzügyminiszter szerdán kizárta, hogy még a választások előtt újból felmérjék a bevezetés hatásait.
A magyar gazdaság élénkülése a külpiaci feltételek kedvező változásának és a gazdaságpolitikában végrehajtott fordulatnak köszönhető - áll a Pénzügyminisztérium csütörtökön közzétett gyorsjelentésében.
A győri szennyvíztisztító telepet közel 18 millió eurós - 4,6 milliárd forintos - költségből építik ki; a létesítmény kivitelezése a csütörtöki alapkőletétellel megkezdődött.
Az országos vámparancsnok szerint megbénulhat a vám- és pénzügyőrség nyomozati tevékenysége május 1-je után, mivel az Országgyűlés kedden nem szavazta meg a VPOP-ról szóló törvény kényszerintézkedésekre, fegyverhasználatra és titkos információszerzésre vonatkozó paragrafusait.
A németországi konjunktúra idei javulásának jóvoltából várhatóan stagnálni, vagy csökkenni fog a vállalati csődök száma - jósolja a német statisztikai hivatal elnöke.
Történelmi csúcson állt csütörtökön napközben a moszkvai értéktőzsde irányadó mutatója a legfőbb orosz exportcikk, a kőolaj és a nyersanyagok árának az emelkedésére.
Bill Gates, a szoftvereket előállító amerikai óriáscég, a Microsoft társalapítója úgy véli, hogy 2010-re megduplázódik, 2 milliárdra emelkedik a személyi számítógépek száma a világon.
Az Európai Unió bővítése után jelentős különbségek lesznek az órabérekben az egyes tagországok között. Összességében 22,21 euróról 19,09 euróra csökkenek az órabérek EU-szinten a 25 tagországra vetítve.
A Vodafone Magyarország a számhordozhatóság technológiai megvalósítására, hasonlóan a másik két GSM szolgáltatóhoz, nagyságrendileg 800 millió - 1 milliárd forintot fordít - közölte Vitai Attila, a társaság vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A Hyundai Kia Automotive Group és a szlovák kormány csütörtökön Pozsonyban aláírta a Zsolna (Zilina) mellett megépülő dél-kóreai autógyár felépítéséről szóló memorandumot.