Amikor 2022 március elsején egy megszállás alá került Kijev melletti kis faluban orosz katonák törtek be Dmitro Hiljuk és szülei otthonába, az UNIAN-nál dolgozó újságíró még olcsón megúszta a látogatásukat.
Idős szüleivel együtt kiterelték a házuk elé, őt magát fegyverrel arra kényszerítették, hogy vetkőzzön le.
Terroristákat, jobb szektorosokat bújtattok
– hajtogatták a burját megszállók, miközben nacionalista tetoválásokat kerestek rajta. Mivel sem a házban, sem a testén nem találtak semmi gyanúsat, a katonák elmentek. „Később vettem észre, hogy eltűnt a karórám. Elvitték. Elloptak egy zseblámpát és a szüleim olcsó, nyomógombos telefonjait is” – emlékszik vissza Dmitro.
Két nappal a házkutatás után nyugodtan sétáltak az utcán édesapjával, amikor odalépett hozzájuk néhány másik orosz katona, akik ellenőrzés címén bekötözött kézzel és szemmel egy épületbe vitték őket.
Elválasztottak minket egymástól: engem az egyik, apámat pedig a másik szobába tették. 74 éves volt akkor. Egy keskeny, ablaktalan helyiségbe kerültem, körülbelül másfélszer három méter volt az alapterülete.
Itt körülbelül tíz férfi volt összezsúfolódva, „egymáson heverve” – mivel a sötétben nem láttak, tapogatózva közlekedtek, közben akaratlanul is folyton egymásra tapostak. Néhány nappal később a szomszédos faluba kerültek, ahol már huszadmagával tartották fogva.
Március 10-én még mindig a Kijev melletti Hosztomelbe szállították tovább – egy elhagyott hűtőgépgyárba. Itt találkozott először ukrán katonákkal – elfogott aknavetősökkel, harckocsizókkal –, rajtuk kívül mindenki civil volt. Huszonhatan osztoztak egy vödör vízen „két korty, és adtad is tovább, ételt másfél napig nem kaptunk” – emlékszik vissza.
Egyik este egy orosz tiszt jött be a szobába, és azt mondta: „A te Zelenszkijed már megszökött. Az orosz televízió sugároz Kijevben.” Szavait élőben cáfolták a közeli robbanások és a remegő falakról pergő vakolat.
Az oroszok mindenkinek azt ígérték: csak leellenőrzünk, és, ha nem vagy katona, vagy nem segítetted az ukrán hadsereget, akkor igazoltatunk és elengedünk
– idézi fel Dmitro. Ennek ellenére senkit nem engedtek el, a foglyok száma egyre csak duzzadt, zömében civilek a közeli Irpinyből, Bucsából. Mindenki tudta, hogy hazudnak. Március 17-én – hat nap hosztomeli tartózkodás után – teherautókra pakolták őket. A szemkötése meglazult, a teherautó ponyvája alól kinézve, a nap állásából kikövetkeztette, hogy északnak tartanak.
