Új növekedési lehetőségek egy kibővített Európában címmel február 26-27-én Budapesten rendezik meg az európai miniszteri konferenciát az információs társadalomról.
Az Invitel folytatja tavalyi akciói sorát, így az idén is ajánlja NetPartner ADSL szolgáltatását. Aki most előfizet, kedvezményes áron jut minőségi internetkapcsolathoz, szabadon választva az igényeinek megfelelő sávszélességet. (Ráadásul az első 20 előfizető egy digitális fényképezőgépet is kap ajándékba.)
Az Oki Systems Magyarország egész évre érvényes közbeszerzési keretszerződést kötött a Központi Szolgáltatási Főigazgatósággal, amelynek értelmében a közbeszerzési körbe tartozó intézmények felső értékhatár nélkül vásárolhatnak az Oki Systems Magyarország Kft. teljes termék- és szolgáltatási portfoliójából.
Az egyiptomi kormány és az IBM között létrejött „Örök Egyiptom" nevű különleges együttműködésnek köszönhetően az egész világ számára hozzáférhetővé válnak az egyiptomi történelem 7000 évének emlékei.
Március elejétől a helyközi forgalomban is felhasználhatóak lesznek az üdülési csekkek. Az erről szóló megállapodást február 27-én pénteken írja alá a gazdasági tárca, a MÁV Rt., a Volánbusz Rt., a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, valamint a GYSEV és a MAHART illetékese.
Az esélyegyenlőtlenség csökkentésére, a támogatandó kezdeményezések felkutatására, bemutatására, a mecénások összefogására klubot hoztak létre üzletemberek.
A munkaügyi központokat ma inkább kerülik a magyar munkavállalók. Idén azonban már húsz kirendeltséget alakítanak át az önkiszolgálásra épülő svéd-dán modell szerint.
Hét személyt tartóztattak le kedden a bolgár hatóságok egy hétfői gyilkossággal kapcsolatban - adta hírül a novinite.com bolgár hírügynökség. A hétfőn bombamerényletben elhunyt, burgaszi illetőségű Nedjalko Piperkov 33 éves volt.
Az amerikai AIG New Europe Fund mintegy 2 milliárd forintot fektet be a Volán Tefu Rt.-be - mondta Wáberer György, a társaság elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Az idén március 4-én nyílik meg a mintegy 22 millió eurós beruházással megépült, ötcsillagos Radisson SAS Resort-szálloda Bükfürdőn, a Birdland golfklub területén - mondta Karl Heinz Mingler, az új hotel igazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A Mol Rt. részvénykönyvébe bejegyezték, hogy az ÁPV Rt. részvénytulajdona 22,7 százalékról 12,3 százalékra csökkent - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 11,35 milliárd forint követelés engedményezésére hirdetett pályázatot, minimálisan az adó- és járuléktartozás 1 százalékáért, derült ki a napokban közzétett hirdetményből.
A globális felmelegedés első áldozataként a kilenc szigeten elterülő Tuvalut a Csendes-óceán emelkedő vízszintje a közeljövőben akár le is radírozhatja a térképről.
A Richter-skálán 4,5 erősségű volt az a földrengés, amely amacedón fővárosban, Szkopjéban következett be. A Makfax hírügynökség jelentése szerint a földmozgás helyi idő szerint 9 óra 20 perckor történt.
Nyomozást indított az amerikai hadügyminisztérium a gyakran hozzá közel állónak nevezett óriásvállalat, a Halliburton leányvállalata ellen. A gyanú szerint a cég túlszámlázta az amerikai hadsereg számára szállított olajat.
Kissé erősödött a lengyel zloty; a kereskedők úgy látják, hogy sokan arra használták a piac megnyugvását, hogy vásárolni kezdték a lengyel devizát, figyelmeztettek ugyanakkor arra is, hogy a hangulat továbbra is meglehetősen bizonytalan a reformtörvényekről tartandó jövő heti parlamenti szavazás előtt.
A DaimlerChrysler hamarosan megkapja a Mercedes E és C osztályú típusainak gyártási engedélyét a kínai kormánytól. Az autók a kínai partnerrel, a Beijing Automotive Industry Holding (BAIC) autógyárral együttműködésben készülnek majd. Az első példányok 2005-ben gördülhetnek le a szerelőszalagokról. Az évtized végéig évi 25 ezer darabos gyártási kapacitás kiépítését tervezi Kínában a DaimlerChrysler.
A legnagyobb lengyel olajvállalat, a plocki PKN Orlen Lengyelország déli részén a Slovnaft konkurenciájával kénytelen megküzdeni, északon az oroszok készülnek offenzívára ellene , miközben a Mol Rt-vel tervezett együttműködése a magyar olajcég legutóbbi részvényértékesítése miatt megnehezült - írta kedden a Gazeta Wyborcza.
Az Ifo, német gazdaságkutató intézet februári üzleti bizalmi indexe 96,4 pontra esett, szemben az előző havi 97,5 ponttal. A szakértők arra számítottak, hogy az üzleti bizalmi index lényegében stabil marad, 97,6 pontos indexet jósoltak februárra.
Élénkülő forgalmat, inflációnál magasabb áremelkedést vár a lakosság az ingatlanpiacon. A vásárlási kedv töretlen, de egyre kevesebben kérnek hitelt. A telekárak 15 százalékkal is drágulhatnak.
Már most bizonytalanok a szocialisták, kivel futnak neki a következő országgyűlési választási kampánynak, vagyis ki lesz az MSZP listavezetője – így miniszterelnök-jelöltje. A szocialista pártban mind többen elégedetlenek a kormányfő teljesítményével - írja a Magyar Hírlap.