állás

Egy orvos „kiképzése” 8-10 millió forintba kerül az államnak, egy átlagos diplomás kitaníttatása is alsó hangon 5-600 ezer forintba. Ha valaki államilag támogatott hallgatóként elvégez egy képzést, és utána nem tud vagy nem akar a szakmájában elhelyezkedni, akkor amit az oktatására fordítottak, az ablakon kidobott pénzhez lesz hasonló. Ennek a megakadályozására hozzák létre a Nemzeti Pályaorientációs Rendszert.
2009. 06. 12. 10:30
Aggasztó ütemben fokozódik a hátrányos megkülönböztetés a munkahelyeken a várandós nőkkel szemben Nagy-Britanniában. Sok munkaadó a recessziót használja kibúvónak a diszkriminációt tiltó rendelkezések alól: több kismamát és szülési szabadságról visszatérő asszonyt bocsátottak el.
2009. 06. 11. 12:42
Három évre nettó 171 millió forintért keres nyílt közbeszerzésen üzleti és vezetői-, továbbá pénzügyi vezetői tanácsadói feladatra céget Budapest Főváros Önkormányzata - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2009. 06. 10. 15:42
A vállalatok harmadánál csökkent a dolgozók lojalitása. Csak azok a szervezetek képesek megállni a motivációcsökkenés lejtőjén, amelyek elérik, hogy az alkalmazottak elkötelezettek legyenek a céghez, emellett a jó kommunikáció és a kollégák ötleteinek meghallgatása is segíthet – áll egy friss tanulmányban.
2009. 06. 10. 11:15
A nyár sok diáknak munkával telik, az iskolai szünetben több idejük van arra, hogy megkeressék a zsebpénzre – vagy akár az egyetemi költségekre, megélhetésre – valót. Az egyik iskolaszövetkezet karrierprogrammal próbálja ösztönözni őket, a másik a gyakorlati helyek hasznát ecseteli. A válság miatt azonban várhatóan csökkenni fog a diákokat alkalmazó cégek száma, a dolgozni akaró fiatalok viszont egyre többen lesznek.
2009. 06. 10. 06:30
Amikor dönteni kell az érettségi szintjérõl, megváltozik a diákok álláspontja, és a könnyebb megmérettetést választják. A legtöbben pedig azt gondolják, emelt szint nélkül nem juthatnak be a kiszemelt egyetemre. A gyakorlatban így lett az összesen 494 773 vizsgából csupán 24 997 az emelt szintű érettségik száma.
2009. 06. 09. 15:35
A magyar munkáltatók nagy része – mint Európában szinte mindenhol – nem vesz fel új embereket, inkább leépítésekben gondolkodik – derült ki egy friss kutatásból. Jó hír azonban, hogy még náluk is többen vannak azok, akik nem terveznek semmilyen változtatást az elkövetkezendő három hónapban: befagyasztották a létszámot, de nem is válnak meg a dolgozóiktól.
2009. 06. 09. 06:30
A válság miatt egyre nagyobb a munkanélküliség nemcsak hazánkban, hanem más EU-tagállamokban is. Jóval kevesebb az állásajánlat, és a Külügyminisztérium is felhívta a figyelmet: kizárólag akkor merjünk elindulni szerencsét próbálni, ha a zsebünkben van a külföldi munkaszerződés.
2009. 06. 05. 13:33
Amire mind a fiatal-, mind a nagykorú diákmunkásoknak vigyázniuk kell: soha ne dolgozzanak szerződés nélkül. A munkaadók sokszor a megbeszélt összegnél kevesebb fizetést akarnak adni, túlóráztatnák vagy nehezebb feladatokra osztanák be a tapasztalatlan diákokat.
2009. 06. 05. 12:07
A munkahelyen egyre többen használnak nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket, pedig a legtöbb cégvezető ezt nem nézi jó szemmel. Az amerikai kisvállalkozások alkalmazottainak csaknem fele rendszeresen káromkodik. Megoldásként kitalálták: fizetniük kellene a „piszkos szájú” kollégáknak.
2009. 06. 05. 10:59
Olyan támogatási rendszert hozott létre a kimagasló teljesítményű fiatal kutatók részére az MTA, amellyel a világ élvonalába tartozó tudósok jöhetnek haza Ausztráliából, Amerikából, Kanadából vagy épp Németországból. A tehetséges honfitársaink visszacsábítása „kitörési pont hazánk versenyképességének növelése szempontjából is” – hangsúlyozta Pálinkás József.
2009. 06. 04. 11:01
Ha egy vállalkozás a működési rendszerének fejlesztése mellett dönt, akár uniós forrást is igénybe vehet. Azonban ahhoz, hogy a pénzt optimálisan használják fel, szükséges, hogy az érintett kulcsemberek elhivatott szakértők legyenek.
2009. 06. 04. 10:35
A business coaching, vagyis az "üzleti edzés" hagyományosan a vezetői értékekre helyezi a hangsúlyt. Azonban nemcsak a felső, hanem a középvezetői, sőt az értékesítői szinten is jó eredményeket lehet elérni a módszerrel - vallják a szakemberek. Ez a fejlesztés más, mint egy tréning. Az értékesítők "edzése" talán a legösszetettebb feladat.
2009. 05. 30. 17:40
Megnevezték Európa száz legjobb munkaadóját. A legtöbb ilyen vállalatot – huszonnyolcat – Németországban regisztrálták, de Ausztriában és Belgiumban is sok céggel elégedettek a dolgozók. Hazánk nem szerepel a listában.
2009. 05. 29. 13:55
Már a Szentszék is szót emelt a gazdasági válság hatásai miatt. XVI. Benedek pápa május 24-i, Cassinóban tartott szentbeszédében a munkanélküliség elleni fellépésre, a munkahelyteremtésre és a családok megóvására sürgette a világ vezetőit.
2009. 05. 29. 13:26
Vannak emberek, akiknél gyakoribb a konfliktus a privát élet és a munkahely között. A legveszélyeztetettebbek a felsőfokú végzettségűek, a szellemi munkát végzők és a vezető beosztásúak. Régebben ez csak a „karrieristák” jellemzője volt. A válság miatt azonban ma már bárkivel – akár egy adminisztrátorral is – előfordulhat, hogy a magánéletét fel kell áldoznia a „munka oltárán”.
2009. 05. 29. 07:15
Interjúkötet készült magyar topmenedzserekkel. Az alkotók nem találomra választották ki a könyv szereplőit: a 12 vezető beosztású ember egyszer már elnyerte Az év menedzsere-díjat, a könyvbemutatón pedig eljátszottak a gondolattal: mit csinálnának, ha ők lennének a „Magyarország Nyrt.” vezérigazgatói.
2009. 05. 28. 19:35
Február-áprilisban a munkanélküliségi ráta 9,9 százalék, szemben az első három havi 9,7 százalékkal. A munkanélküliségi ráta utoljára 1996 második és harmadik negyedévében volt ilyen magas.
2009. 05. 28. 09:02
Az elmúlt fél évben több ezer cég került átmenetileg rossz gazdasági helyzetbe, kénytelen volt kiadáscsökkentésben gondolkodni. 60 százalékuk már a végrehajtásig, az elbocsátásig is eljutott.
2009. 05. 27. 12:42
Áprilisban 55 400 álláshelyet jelentettek be a munkaügyi központoknál, másfélszer annyit, mint márciusban. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerint az emelkedés annak köszönhető, hogy megugrott a közmunkák száma: 33 ezer - az összes lehetőség kétharmada - ilyen „állás” volt.
2009. 05. 27. 12:18
Olvasói sztorik