Dr. Novák Csaba, a Gazdaságfejlesztési Programok irányító hatóságának vezetője a MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ szakmai ügyvezető igazgatójaként folytatja munkáját.
Ezermilliárd forintos nagyságrendű összeg áll rendelkezésre távmunkahelyek létrehozását segítő programok megvalósítására és különböző képzésekre a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT II.) – közölte Simon Gábor MSZP-s képviselő hétfőn Budapesten. A Fidesz helyettes szóvivője reményét fejezte ki, hogy a bejelentést érdemi lépések követik majd.
Nemzeti és közösségi szintű intézkedéseket sürget a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság annak érdekében, hogy megszüntessék a nők és férfiak fizetése közötti különbségeket. Angelika Niebler német EP-képviselő jelentése ma kerül az Európai Parlament plenáris ülése elé.
A munkahelyteremtést segítő gazdaságpolitika fontosságát hangsúlyozta Őry Csaba csütörtökön az Európai Parlament plenáris ülésének vitájában – írja a Népszava.
A GYES-ben, GYED-ben és GYET-en részesülőket foglalkoztató munkaadók támogatásával, valamint az érintettek képzésének finanszírozásával az állam a kismamák munkaerő-piacra történő visszatérését szeretné könnyebbé tenni.
A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal szerint az öt és tizenhét év közötti gyermekek közül valamilyen módon minden hatodik érintett a gyermekmunkában. A munkára fogott gyermekek több mint fele ázsiai.
Az uniós átlaghoz képest kiugróan magas Magyarországon a megváltozott munkaképességűek munkanélkülisége. A munkaügyi központok fizikailag is elérhetetlenek fogyatékosok számára.
Túlképzettek és túl önállóak a külföldön hosszabb időt eltöltött magyarok, sok hazai főnök fél tőlük, lehetséges vetélytársat lát bennük. Egy civil szervezet próbál segíteni rajtuk.
Az Esélyegyenőség alrovatban lehetőséget szeretnénk adni Olvasóinknak, hogy leírhassák saját élményüket, megoszthassák egymással tapasztalataikat, és nem utolsó sorban tanácsot adjanak egymásnak. Ha Önnek is van véleménye az alábbi témákban, kérjük írja le!
A nők hátrányainak leküzdését segíthetik az atipikus foglalkoztatási formák, mint a részmunka és a távmunka.Az érintettek azonban gyakran féltik a karrierjüket ezektől.
A negyvenes-ötvenes korosztályból sokan úgy gondolják, nincs esélyük új munka szerzésére. A szakemberek szerint azonban a 45-54 évesek még versenyelőnyökkel is rendelkeznek.
A halmozottan hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatását szolgáló programokról csak egy-másfél év múlva derül ki, hogy milyen eredménnyel járnak.