adó

A kormány tartani akarja a 3,8 százalékos államháztartási hiányt, így aligha maradt más, mint a bevételek növelése adóemelések, egyszeri, árbevételre kirótt válságadók révén - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Heti Válasznak.
2010. 10. 28. 10:19
A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a már elfogadott válságadók, illetve a személyi jövedelemadó benyújtott tervezete jövőre nullszaldós, 2012-ben viszont 200 milliárd forintos negatív hatást okoz a költségvetésben, és nem teljesíti a kötelező ellentételezés elvét.
2010. 10. 21. 19:18
Bár Simor András jegybankelnök komoly fizetéscsökkenést volt kénytelen elszenvedni idén, az egykulcsos adó némi vigaszt nyújthat neki jövőre: több mint 340 ezer forinttal lesz több a nettó fizetése, ami nagyjából 33 százalékos emelkedés. Persze nem csak ő jár sokkal jobban.
2010. 10. 21. 15:50
Lapunk kalkulátorával kiszámolhatja, mennyi személyi jövedelemadót kell fizetnie jövőre önnek és házastársának vagy élettársának (ha van). Ellenőrizheti, igazat mondtak-e, akik szerint senki sem jár rosszabbul 2011-ben, s kiderítheti, az ön zsebébe mennyivel kerülhet több vagy esetleg kevesebb.
2010. 10. 21. 06:30
Januártól módosul a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény. Megszűnik a termékdíj-fizetés alóli mentesség, és a sok hulladékkezelést szervező koordináló szervezet helyett egyetlen állami ügynökség koordinálja a díjköteles termékek hulladékainak gyűjtését, hasznosítását.
2010. 10. 20. 18:03
Orbán Viktor szerint mindenki jobban jár az új adórendszerrel, valójában nem. Még a Magyar Nemzet által közölt számok szerint sem. S még akkor sem, ha 5 százalékos emelésről fog szólni majd az országos bérajánlás.
2010. 10. 19. 14:38
A jövő évtől érvényes 16 százalékos jövedelemadó-tervezetről folytatott vitát kedden a Gazdasági és Informatikai Bizottság. Az előterjesztő, a kormánypárt és a Jobbik képviselői annak kedvező, az ellenzéki képviselők a kedvezőtlen hatásairól beszéltek.
2010. 10. 19. 11:25
Újabb különadók, úgynevezett válságadók bevezetéséről döntött az Országgyűlés hétfőn. Ezek a költségvetés helyzetét idén 161 milliárd forinttal javítják, amely hozzáadódik a pénzügyi szektor által befizetendő 200 milliárd forinthoz.
2010. 10. 19. 07:07
Olvasói sztorik